Az Ericsson elégedetlen a Sony Ericsson közös vállalat teljesítményével
Kurt Hellström |
Mint mondta, az elkövetkező negyedévek során érezhetően növekedni kellene a Sony Ericsson Mobile Communications által piacra dobott új készülékek elfogadottságának. Ha ez nem így lesz, figyelmeztetett, az Ericsson nem fog "pénzt pocsékolni" az alig egy éve alakult közös vállalatra. Korábban a cég vezetése úgy nyilatkozott, hogy 500 millió eurót invesztál a Sony Ericssonba 2003. október 1-ig. Azonban a vezetők már akkor kiemelték, hogy a befektetés nagysága függ a vállalat rövid távú teljesítményétől.
Hellström hozzátette, hogy cége egyéb gyengén szereplő üzletágak finanszírozásának felfüggesztését is tervezi. Amint az ismert, a vállalat most készül 3,2 milliárd dollárnyi részvényt kibocsátani pénzügyi helyzetének rendbetétele érdekében.
A Sony Ercisson 2001 október 1-én kezdte meg a működését, miután a Sony és az Ericsson megegyezett a vegyesvállalat létrehozásáról, amelynek a két cég egyenlő arányban tulajdonosa. Szeptember 11-én a két vállalat bejelentette, hogy igazgatótanácsaik jóváhagyták a mobiltelefon üzletágaik egyesítésére létrehozandó vegyes vállalat alapítását. A Sony Ericsson Mobile Communications elnöke Katsumi Ihara; ügyvezető alelnöke, illetve az értékesítés és a marketing vezetője pedig Jan Wäreby.
A vállalat azt a célt tűzte maga elé, hogy működésének első évében már nyereséges legyen és pár éven belül átvegye a piacvezető pozíciót a közel 40 százalékos részesedéssel rendelkező Nokiától. A múlt hónapban azonban az Ericsson bejelentette, hogy a vegyesvállalat az idei évben biztosan veszteséges lesz. Ráadásul a Sony Ericsson piaci részesedése nem hogy nem nőtt, de egyenesen csökkent: a Gartner jelentése szerint a második negyedévben a cég 5,4 százalékos részesedést tudhatott magáénak, míg egy évvel korábban az Ericsson 7,7 százalékos, a Sony 1,8 százalékos részesedéssel rendelkezett.
A Sony Ericsson tavalyi megalakulásakor valóságos "álomcsapatként" mutatta be magát a cég, ahol az Ericsson technológiája a Sony márkanevével és fogyasztói elfogadottságával találkozik. Azonban az eladások egyre csak csökkentek, elsősorban disztribúciós problémák miatt.
Gerald Cavanagh, a Sony szóvivője szerint a vállalat továbbra is elkötelezett a Sony Ericsson mellett és feltett szándékuk, hogy sikerre vigyék azt. 2003 októberéig mind a Sony, mind az Ericsson 500 millió eurót fektet a vegyesvállalatba, azonban az Ericsson pénzügyi vezérigazgatója szerint a svéd vállalat idén már nem költ többet a mobiltelefonokat gyártó cégre és a jövő évben is csak korlátozott források állnak rendelkezésre ehhez.