A Lucent vezetői bíznak a cég jövőjében
A szintén a SEC-hez benyújtott másik bejelentésben az áll, hogy Patricia Russo, a Lucent elnök-vezérigazgatójának férje 350 ezer részvényt vásárolt 1,42-1,43 dolláros áron. Schacht részvényenként 1,43 dollárt fizetett.
Mindkét felsővezető nyílt piaci tranzakció keretében vásárolta meg a részvényeket augusztus 16-án.
Múlt héten Robert Holder ügyvezető igazgatóhelyettes jelentette be, hogy 150 ezer részvényt vásárolt, míg Robert Denham igazgató 40 ezer értékpapírt vett augusztus 19-én szintén nyílt piaci tranzakció keretében.
"Ezek a lépések világosan mutatják, hogy a vállalat vezetői és az igazgatótanács tagjai hosszú távon is bíznak a cégben" -- mondta Michelle Davidson, a Lucent szóvivője.
A Lucent Technologies részvényárfolyama 8 centtel (5,06%-kal) 1,50 dollárra csökkent pénteken. A vállalat a hírek szerint újabb jelentős elbocsátásokra készül, akár 15 ezer alkalmazott is elveszítheti munkahelyét, közölte a pénzügyi hírekkel foglalkozó TheStreet.com weboldal. A Lucent tagadja a híresztelést.
A cég részvényárfolyama hétfőn 37 centtel (24,67%-kal) 1,87 dollárra szökött fel.