Nyereséges negyedévet zárt a Novell
Ron Foster |
A harmadik negyedévben a Novell nettó nyeresége 9,9 millió dollár, azaz részvényenként 3 cent volt, amely megfelel a májusi előrejelzésnek. Egy évvel korábban a cég 19,3 milliós veszteséget ért el, igaz, ebben szerepe volt egy átszervezésekkel kapcsolatos 30,4 millió dolláros egyszeri kiadásnak is.
A Novell forgalma a tavalyi harmadik negyedéves 249,1 millió dollárhoz képest 13 százalékkal 282,3 millió dollárra növekedett, ez felülmúlta a vállalat 274 milliós előrejelzését. A NetWare operációs rendszer eladásai az előző negyedévhez képest 2 százalékkal 89 millió dollárral nőttek, ezzel egy másfél éve tartó csökkenés ért véget. A tanácsadási üzletág forgalma viszont 2 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy a Novell tavaly felvásárolta a Cambridge Technology Partners Inc. céget.
Ron Foster, a Novell pénzügyi vezérigazgatója biztatónak nevezte a NetWare-eladásokat, azonban óvatos volt a jelenleg tartó negyedévvel kapcsolatban, ugyanis szerinte a gazdasági körülmények különösen kedvezőtlenek.
A vállalat vezetői is felhívták a figyelmet a nehéz gazdasági körülményekre és elmondták, hogy a cég a jövőben erőteljesen csökkenteni kívánja költségeit. A Novell a negyedik negyedévre 10 millió dolláros, azaz mintegy 1 százalékos forgalomnövekedést vár, azonban a profit várhatóan csökkenni fog. Ennek az oka, hogy a nemrégiben 212 millió dollárért felvásárolt SilverStream veszteséges.
Az októberben záruló 2002-es pénzügyi negyedévre a Novell 1,13 milliárd dolláros forgalmat jelez előre, amely némileg magasabb a tavaly elért 1,04 milliárd dollárnál. Foster szerint a következő pénzügyi évben a bevételek tovább növekednek majd, de pontos részleteket nem árult el.
A Novell tavaly mintegy 1400 alkalmazottat bocsátott el, az idei harmadik negyedév során pedig 100 dolgozót küldött el a tanácsadó részlegtől, így a negyedév végére hozzávetőleg 6300 alkalmazottja volt. A SilverStream felvásárlásával azonban a létszám 450 fővel bővült.
A kedvező negyedéves eredmények hatására a cég részvényárfolyama az Island ECN elektronikus kereskedési rendszerben 22 százalékkal 2,56 dollárra növekedett. A vállalat papírjai a Nasdaq zárásakor 2,09 dolláron álltak -- 55 százalékkal alacsonyabban, mint az év elején.