Húsz jelentkezőből csak egy vehet részt az Xbox Live bétatesztjén
Ma kezdődik az Xbox Live internetes szolgáltatás bétatesztje. Jennifer Booth, a szolgáltatás marketing igazgatója szerint több mint 100 ezren jelentkeztek a tesztre, a Microsoft közülük választotta ki azt az 5 ezer szerencsés felhasználót, akik a mai naptól játszhatnak az NFL Fever és a Re-Volt online változatával.
Booth szerint a jelentkezők száma messze felülmúlta a Microsoft várakozásait, bizonyítva, hogy komoly érdeklődés mutatkozik az Xbox Live iránt. A cég minden jelentkezőt értesít, hogy bekerült-e a programba vagy sem, de mivel a jelentkezők száma ilyen magas volt, ez időbe telik. Booth hozzátette, hogy az elkövetkező öt hét során heti 1000 ember csatlakozhat a béta programhoz, később pedig még többen.
Az Xbox Live kereskedelmi beveztése november 15-én történik. A Microsoft konzoljához tervezett szolgáltatás -- eltérően a Sony és a Nintendo megoldásától -- egy teljesen zárt, előfizetéses rendszer lesz, amelyet a redmondi vállalat működtet majd. John O'Rourke, a Microsoft játékokkal foglalkozó részlegének marketing alelnöke az E3 kiállításon elmondta, hogy egy egyéves előfizetés 49,95 dollárba kerül majd, amely tartalmaz egy headsetet is, hogy a játékosok beszélgethessenek egymással. Azonban ebben a díjban nincs benne a szélessávú internetelérés költsége.
Az Xbox Live szolgáltatás támogató játékok között biztosan ott lesz az "NFL Fever 2003", a "Mech Assault" és az "Unreal Chamionship". Egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás indulásakor pontosan hány játék támogatja majd az Xbox Live-ot, azonban O'Rourke szerint a jövő év végére már legalább 50 ilyen szoftver lesz a piacon.
A Microsoft képviselője rámutatott, hogy az Xbox Live-ot támogató játékok között lesz a sokak által régóta várt "Star Wars Galaxies" szerepjáték, valamint a PC-s világ talán legnépszerűbb internetes akciójátéka, a "Counter Strike". A Microsoft ezen felül bizonyosan elkészíti a "Halo" és a "Project Gotham Racing" interneten játszható változatát is.
Az E3 kiállításon tartott sajtótájékoztató keretében az Xboxért felelős igazgató, J. Allard rámutatott, hogy az MSN Online szolgáltatással kapcsolatos tapasztalatok jelentik a garanciát arra, hogy az Xbox Live szolgáltatás megfelelően működik majd. "Hazai pályán játszunk" -- mondta Allard. "Fel tudunk építeni és működtetni tudunk egy egész világra kiterjedő online közösséget -- hiszen egyszer már megtettük."