Szerdán emelkedtek az amerikai értéktőzsdék -- élen a Nasdaqkal
A Nasdaq index 32,66 ponttal (2,37%-kal) 1409,25 pontra, a Dow Jones Industrial Average (DJIA) 85,16 ponttal (0,96%-kal) 8957,23 pontra, míg a Standard & Poors 500 11,93 ponttal (1,27%-kal) 949,36 pontra emelkedett szerdán. A Dow és a Nasdaq hozzávetőleg 15%-kal van a július 23-i szint felett, míg az S&P 500 19%-kal emelkedett.
Sok befektető egyre inkább meg van győződve arról, hogy a piacok már elérték a mélypontot, és most viszonylag olcsón lehet hozzájutni a részvényekhez, mondta Rick Meckler, a LibertyView befektetési cég elnöke, aki hozzátette: "a kép azért még nem teljesen egyértelmű a javulást illetően".
Az emelkedés ellenére az elemzők figyelmeztetik a befektetőket, hogy ne veszítsék szem elől a lényeges folyamatokat. "A legutóbbi fellendülés első látásra bíztatónak tűnik, de egyelőre összességében még mindig lefelé mutatnak a trendek" -- mondta David Briggs, a Federated Investors részvénykereskedelmi vezetője. Briggs hozzátette, hogy több pénznek kellene beáramlania a részvénytőzsdékre, mielőtt ki lehet jelenteni, hogy már elérték a mélypontot.
Az amerikai központi bank, a Federal Reserve Bank (Fed) három regionális elnöke közölt jónak mondható híreket a gazdaság egészét illetően. Anthony Santomero, a Federal Reserve Bank of Philadelphia elnöke elmondta, hogy a gazdasági fellendülés sínen van, bár a vártnál enyhébb lesz. Santomero szerint a Fed jelenlegi politikája megfelelő, azaz nem nagyon várható, hogy a központi bank arra kényszerül, hogy csökkentse a kamatlábakat.
A kötvények jelentős előretörése tavasszal és a nyár elején, amikor a részvények visszaestek, azt jelentette, hogy az intézményi befektetési alapok most kénytelenek kivenni a pénzt a kötvényekből és részvényekbe fektetni. Tony Dwyer, a Kirlin Holdings piaci stratégája szerint lényegében ez okozta a nyári fellendülést a részvénypiacokon.
"Sok befektetési alapnál meg van határozva az eszközök elosztása, mondjuk 20-30% kötvény. Azonban a kötvények erősödése azt eredményezte, hogy egyes alapoknál akár 40%-ra is felment a kötvények részaránya, most ezt az arányt csökkenteni kell és az alapok részvényeket vásárolnak" -- mondta Dwyer.
"Ez azt jelenti, hogy az értéktőzsdék fellendülése mögött nem állnak gazdasági tényezők. Egyelőre elképzelhető, hogy néhány hónapig 5-10%-kal emelkednek a részvényárfolyamok, de arra számítok, hogy alapvetően további visszaesés várható" -- tette hozzá Dwyer.
Szerdán jelentették be azt a már hosszú ideje várt ügyletet, amelynek keretében az AOL Time Warner megvásárolja az AT&T részesedését a Time Warner Entertainmentben. A 3,6 milliárd dolláros készpénzes és részvényes ügylet keretében az AOL megszerzi az HBO és a Warner Bros. stúdiók irányítását, az AT&T pedig részesedést szerez az önállósítandó Time Warner Cable-ben. Az AOL részvényárfolyama 96 centtel (7,19%-kal) 14,32 dollárra emelkedett.
Az ügylet lendületet adott a Nasdaqnak és a DJIA-nek. Ez utóbbinak tagja az AT&T, amelynek részvényárfolyama 1 dollárral (8,94%-kal) 12,18 dollárra emelkedett.
Ezenkívül számos technológiai cég szerepelt jól az előző napi visszaesés után. "A technológiai részvények ma egyértelműen jobban szerepelnek" -- mondta Tom Shrader, a Legg Mason részvénykereskedelmi vezetője. "A félvezetőgyártók folytatják a múlt heti jó szereplést. Jó hír volt az, hogy az AMD új Athlon processzorokat mutatott be. Jól szerepelnek a szoftvergyártók is."
Az AMD részvényárfolyama 51 centtel (5%-kal) 10,70 dollárra, az Intelé 62 centtel (3,27%-kal) 19,59 dollárra, az Applied Materialsé 1,01 dollárral (6,72%-kal) 16,04 dollárra emelkedett. A Philadelphia Semiconductor index (Soxx) 4,6%-kal nőtt.
A Cisco Systems részvényárfolyama 38 centtel (2,58%-kal) 15,11 dollárra emelkedett, ez jót tett a hálózati részvényeknek.
A Microsoft részvényárfolyama 1,24 dollárral (2,43%-kal) 52,28 dollárra, a BEA Systems-é 33 centtel (5,07%-kal) 6,84 dollárra, míg az i2 Technologiesé 25 centtel (27,47%-kal !!) 1,16 dollárra nőtt. "Úgy vélem, hogy nem volt semmilyen, az i2-vel kapcsolatos hír, amely kiváltotta ezt a jelentős erősödést. Egyszerűen a szoftverszektor egésze szerepelt jól" -- mondta Brad Reback, a CIBC World Markets szoftverelemzője.
Az Ericsson részvényárfolyama 11,9 centtel (18,89%-kal) 74,9 centre emelkedett New Yorkban, miután jelentősen erősödött a cég részvényárfolyama a svéd tőzsdén azokra a hírekre, miszerint az intézményi befektetők bekérték az áresésre spekuláló eladóktól a részvényeket.
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze az általunk figyelt részvények árfolyamát. Igen jelentősen (8% felett) emelkedett az Ericsson, a Nortel, az Alcatel, a Corel és a Gateway részvényárfolyama. Jelentősen (4-8% között) nőtt az AOL Time Warner, a Siemens, a Motorola, az NVIDIA, az EMC, az AMD, az ATi, a Nokia és a VA Software részvényárfolyama.
HWSW-30 | Záró érték $-ban | Változás $-ban | Változás %-ban |
Ericsson |
0,749
|
0,119
|
18,89%
|
Nortel |
1,17
|
0,15
|
14,71%
|
Alcatel |
5,60
|
0,69
|
14,05%
|
Corel |
0,74
|
0,07
|
10,45%
|
Gateway |
4,05
|
0,32
|
8,58%
|
AOL Time Warner |
14,32
|
0,96
|
7,19%
|
Siemens |
51,69
|
2,93
|
6,01%
|
Motorola |
13,36
|
0,69
|
5,45%
|
NVIDIA |
12,73
|
0,64
|
5,29%
|
EMC |
8,00
|
0,40
|
5,26%
|
AMD |
10,70
|
0,51
|
5,00%
|
ATi |
7,40
|
0,30
|
4,23%
|
Nokia |
14,59
|
0,59
|
4,21%
|
VA Software |
1,25
|
0,05
|
4,17%
|
Sun Microsystems |
4,18
|
0,14
|
3,47%
|
Intel |
19,59
|
0,62
|
3,27%
|
Lucent |
1,47
|
0,04
|
2,80%
|
Cisco |
15,11
|
0,38
|
2,58%
|
Microsoft |
52,28
|
1,24
|
2,43%
|
Hewlett-Packard |
14,71
|
0,20
|
1,38%
|
Apple |
16,12
|
0,21
|
1,32%
|
Dell |
28,05
|
0,35
|
1,26%
|
Red Hat |
5,35
|
0,051
|
0,96%
|
Adobe |
20,34
|
0,18
|
0,89%
|
Oracle |
10,76
|
0,00
|
0,00%
|
Ebay |
60,40
|
-0,01
|
-0,02%
|
IBM |
80,99
|
-0,28
|
-0,34%
|
Yahoo |
12,90
|
-0,19
|
-1,45%
|
Amazon |
15,38
|
-0,54
|
-3,39%
|
Xerox |
6,69
|
-0,24
|
-3,46%
|