:

Szerző: Barna József

2002. augusztus 19. 09:31

Még az idén piacra kerül az Athlon XP 2800+

Röviddel azután, hogy a The Inquirer című brit számítástechnikai bulvárlap megszellőztette: az AMD még ezen a héten bemutatja 2400+ és 2600+ modellszámozású Athlon XP processzorait, a respektált hírforrásnak számító CNET is hasonló értesülésekről számolt be. Utóbbi a céghez közelálló forrásoktól úgy tudja, hogy még augusztusban megjelenik a két új processzor.

Amint arról korábban beszámoltunk, Hector Ruiz elnök-vezérigazgató július közepén, az AMD második pénzügyi negyedéves eredményeinek közzétételekor úgy nyilatkozott, hogy még ebben a félévben megjelenik a 2400+ és 2600+ modellszámozású Athlon XP processzor, a negyedik negyedévben pedig a cég megkezdi a nyolcadik generációs Athlon (ClawHammer) processzorok szállítását is, noha ennek hivatalos bejelentése csak a jövő év első negyedévében esedékes.

Ruiz kijelentését nehéz lett volna másként értelmezni, mint hogy az idén a 2600+ modellszámmal rendelkező Athlon XP processzornál gyorsabbat nem dob piacra a cég. Azonban úgy tűnik, az Intel agresszív processzor-útitervét látva az AMD is gyorsított a termékbevezetéseinek rendjén, ami egyben azt is jelentheti, hogy a 0,13 mikronos gyártástechnológiával kapcsolatos nehézségeket is sikerült legyőznie a sunnyvale-i gyártónak.

A kiszivárogtatott információk szerint a 2400+ jelölésű Athlon XP órajele 2,06, míg a 2600+ jelölésű változaté 2,2 GHz lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy az AMD a korábbinál konzervatívabb modellszámozásra tér át, hiszen a 2400+ esetében 266 MHz-es órajelnövekedést (a 2200+ 1,8 GHz-en üzemel) mindössze 200 modellszámbeli növekedéssel kapcsol össze.

A legfrissebb értesülések szerint pedig immár bizonyos, hogy a 2800+ modellszámozású Athlon XP még az idén megjelenik, és elsőként a processzorcsaládban 333 MHz-es rendszerbuszt használ majd.

Szólj hozzá a fórumban!

a címlapról