Az IDC szerint is növelte piaci részesedését az Intel a második negyedévben
A világ legnagyobb félvezetőgyártójának processzorpiaci részesedése 81,9% volt a második negyedévben, szemben az első negyedévben elért 79,3%-kal, közölte Shane Rau, az IDC elemzője. A piackutató cég szerint a processzorforgalom összességében 11,6%-kal csökkent a második negyedévben az előző negyedévhez képest.
"Világosan látható, hogy az Intelnek sikerült újra növelnie piaci részesedését az első félévben, és e tendencia várhatóan a második félévben is folytatódni fog" -- közölte Rau. A vállalat részesedése 6%-kal múlta felül a tavalyi második negyedéves szintet.
Az IDC szerint az AMD forgalma közel 25%-kal csökkent a második negyedévben az első negyedévhez képest. A cég piaci részesedése 2,6 százalékkal 15,6 százalékra csökkent. A vállalat a tavalyi második negyedévben még 21,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett.
A többi számítógépalkatrész-gyártóhoz hasonlóan természetesen mindkét félvezetőgyártó nehéz időket él át a PC-forgalom hanyatlása miatt. Az Intel július 16-án közölte, hogy a második negyedévben is folytatódott a PC-eladások 2000 végén elindult visszaesése.
Az IDC felmérései azt mutatják, hogy a globális PC-forgalom 31,1 millió darab volt a második negyedévben, ez 0,5%-os csökkenése az előző év hasonló időszakához képest.
Amint arról már beszámoltunk, a második negyedévben a vásárlók nemcsak az Intel processzorokat részesítették előnyben, hanem az olcsóbb alkatrészeket is. Az Intel és az AMD is több alsó kategóriás processzort (Celeront és Duront) értékesített, és a grafikus chipek gyártóinál is elsősorban az olcsóbb termékek domináltak. Még a monitorgyártók is arra panaszkodnak, hogy a vevők a régebbi, olcsóbb termékeket keresik, mondta Dean McCarron, a Mercury Research vezető elemzője.
"Drámai elmozdulás történt az olcsóbb termékek irányába" -- mondta McCarron. A Mercury munkatársa szerint a változás hátterében csak részben áll a gyengélkedő gazdaság, emellett fontos tényező volt az is, hogy a cégek igyekeztek megszabadulni raktárkészleteiktől. Ezért valószínűleg csak egyszeri jelenségről van szó, nem trendről, mondta McCarron.