:

Szerző: Vörös Péter

2002. augusztus 12. 14:46

A digitális kamerával felszerelt mobiltelefonoknak köszönhetően továbbra is az első helyen áll Japánban a DoCoMo

[AsiaBizTech] A japán Telecommunications Carriers Association (TCA, Távközlési Szolgáltatók Egyesülete) legfrissebb jelentése szerint az NTT DoCoMo, az ország legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója június után júliusban is megszerezte az első helyet az előfizetők számának növekedése terén Japánban.

[AsiaBizTech] A japán Telecommunications Carriers Association (TCA, Távközlési Szolgáltatók Egyesülete) legfrissebb jelentése szerint az NTT DoCoMo, az ország legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója június után júliusban is megszerezte az első helyet az előfizetők számának növekedése terén Japánban.

Ezzel együtt a DoCoMo továbbra is gyengén szerepel a stratégiailag fontos harmadik generációs (3G) szolgáltatás előfizetői létszámának növelésében: július végéig mindössze 127.400-an fizettek elő a 3G szolgáltatásra, ez kevesebb mint 10%-a a 2003 március végéig tervezett 1,38 milliónak.

Összességében az NTT DoCoMo előfizetői létszáma 299 ezerrel nőtt júliusban, a második helyen a (Vodafone és a Japan Telecom Holdings kezében lévő) J-Phone végzett 125 ezer új előfizetővel, míg a KDDI 113.900 új előfizetőt szerzett az előző hónapban.

Július végén a piacvezető NTT DoCoMo-nak 41.761.000 előfizetője volt, a KDDI-nek 16.681.100, a J-Phone-nak 12.794.800. Ez azt jelenti, hogy július végén a felkelő nap országában összesen 71.236.900 mobiltelefon-előfizető volt, ez 0,7%-os növekedés júniushoz képest.

A KDDI cdmaOne szolgáltatásának előfizetői létszáma 232.400-zal 10.398.900-ra csökkent júliusban, azonban a cég 3G CDMA2000 1x szolgáltatásának előfizetői létszáma 496.300-zal 1.644.600-ra nőtt.

Ami a mobiltelefonos internetszolgáltatást illeti, az NTT DoCoMo i-mode felhasználói létszáma 571 ezerrel 34.064.000-re nőtt júliusban. A KDDI EZweb szolgáltatásának felhasználói létszáma 233 ezerrel 10.740.900-ra nőtt július végére, míg a J-Phone J-Sky szolgáltatásának 144.200 új előfizetője volt júliusban, e szolgáltatásnak immár 10.789.500 előfizetője van.

Július közepén a DoCoMo két új, digitális kamerával felszerelt mobiltelefont dobott piacra, ezeket a Mitsubishi Electric illetve a Fujitsu gyártja. A DoCoMo június elején dobta piacra első digitális fényképezőgéppel felszerelt mobiltelefonját, a képen látható modellt a Sharp gyártja. A 115 grammos SH512i mobiltelefon kiskereskedelmi ára 30 ezer jen, azaz mintegy 63 ezer forint.

A júliusi egészséges növekedési ütemmel éles ellentétben áll, hogy a DoCoMo mindössze 12.900 új előfizetőt szerzett a 3G szolgáltatásra, amely egyebek között videokonferenciát és gyors internetezést kínál. A szakértők szerint a DoCoMo 3G szolgáltatásának két fő gyenge pontja vannak: az alacsony akkumulátor-élettartam és a korlátozott területi lefedettség.

Keiji Tachikawa, a DoCoMo elnöke július végén kijelentette, hogy a cég továbbra is tartja magát a 2003 márciusi 1,38 milliós előfizető szám célkitűzéshez, mivel folyamatosan nő a területi lefedettség és az ősszel újabb fejlett 3G mobiltelefonok jelennek meg.

a címlapról