Októberig kell várni a gyorsabb Athlonra?
A The Inquirer című brit számítástechnikai bulvárlap értesülései szerint az AMD várhatóan csak október elején dobja piacra az Athlon XP processzor 2400+ modellszámozású változatát. Ezt követi majd röviddel a 2600+ jelölésű processzor, míg a lap úgy tudja, még decemberben piacra kerül a 2800+ modellszámmal rendelkező verzió is.
Korábban az AMD vezetői úgy nyilatkoztak, hogy az idei második félévben csupán két újabb Athlon XP processzor megjelenésére számíthatunk: mégpedig ezek 2400+ és 2600+ jelöléssel kerülnek forgalomba. Ennek ellentmond a The Inquirer által most közölt pletyka a 2800+-os változatról, ám ennek a jelenlegi kilátásokat figyelembe véve aligha van alapja. Arról azonban ezúttal még a brit lap sem mert nyilatkozni, hogy vajon a Barton magos processzorok mikor jelennek meg a piacon, és vajon már 333 MHz-es rendszerbuszt használnak-e.
A 0,13 mikronos csíkszélességgel készülő Thoroughbred magon alapuló processzorok a fejlett gyártástechnológián, illetve az ebből adódó alacsonyabb működési feszültségen és hőleadáson kívül semmiben sem különböznek a Palomino magos chipektől. A cég adatai szerint a jelenlegi csúcsmodell Athlon XP 2200+ maximális terhelés mellett 61,7 Wattot disszipál, míg a 0,18 mikronos csíkszélességgel gyártott 2100+ modell 72 Wattot.
A Bartonról egyelőre egyetlen adat tudható biztosan: az új processzormag 512 kbyte méretű másodszintű gyorsítótárral rendelkezik majd.