A Scalát választotta kelet-európai termelésének és szállításainak automatizálásához az Osram
[Heller] A Siemens csoporthoz tartozó Osram, a világ egyik legnagyobb villanykörte-gyártója a szlovák gyárába is a Scala Business Solutionstől vásárolt teljesen integrált gyártási, tervezési és vezérlő rendszert. A Scala ERP rendszerének alkalmazására annak a programnak a keretében került sor, amelynek során az Osram a költségcsökkentést és globális kereskedelmi hálózatában a szállítási határidők betartását célozta meg. A szlovák Osramnál eddig különféle szoftverből, köztük Microsoft Accessből és Excelből összeállított rendszereket használtak. A Scala ERP-szoftver üzembe helyezésével a vállalatnak sikerült megszabadulnia a korábbi rendszer nagy tehertételétől, ugyanis a tranzakciókat minden programba külön-külön, manuálisan kellett újra rögzíteni. Jelentős munkaerő szabadult így fel, amelyet értéknövelő tevékenységre tudnak fordítani. A Scala bevezetésével erőteljesen csökkent a beszerzéshez és a raktárkészlet-ellenőrzéséhez szükséges manuális munka, valamint az adatok többszörös rögzítése. Az Osram már a Scalát alkalmazza Csehországban, Lengyelországban, Finnországban, Törökországban, Dubaiban, Kínában, Hongkongban, Indonéziában, Szingapúrban, Ausztráliában és Malajziában.
"Lenyűgöző a Scala rendszer által biztosított adatok mennyisége és a gyorsaság, amivel megkapjuk őket" -- mondta Martin Wiedenmann, az Osram informatikai koordinátora. "Interaktív módon, napi bázison végezzük a tervezést és a beszerzést, ami -- szemben a korábbi, havi adatokon nyugvó tervezéssel -- azonnali beavatkozásra is lehetőséget ad egy probléma felmerülése esetén. Még ennél is értékesebb számunkra, hogy látjuk a teljes nyersanyaghelyzetet, nemcsak a pillanatnyi raktárkészletet és rendelésállományt, hanem az éppen feldolgozás alatt állót is, külön-külön mind a 35 terméksoron."
Az Osram tervezi egy olyan, kapacitásokat és kötelezettségeket kezelő (available-to-promise) rendszer bevezetését is, amely szállítási dátumokat és mennyiségeket számít ki a Scala rendszerből kapott adatokból -- biztosítva azt, hogy mindig időben történjen a szállítás. További tervek szerint az Osram a Scala rendszerének segítségével teremt közvetlen kapcsolatot a gyár és az SAP-t használó legnagyobb német disztribútor között. A cél a munkaerőigényes, lassú manuális heti beszerzés és negyedéves tervezés megszüntetése a teljes folyamat automatizálásával.
Az Osramnál a teljes integrált rendszert a Scala egyik implementációs partnere, a Key Partners helyezte üzembe. "A rendszer, amit kialakítunk az Osramnál, az ott folyó üzlet legfontosabb részét képezi le" -- mondta Patrick Pando, a Scala közép- és kelet-európai alelnöke. "A Scala hisz abban, hogy a vállalatoknak nyújtott gazdaságos megoldások megfelelnek a mai és a jövőbeni üzleti szükségleteknek, és hosszú távon segítik a beruházások optimalizálását. Az Osramtól és a hasonló cégektől érkező elismerés bizonyítja, hogy termékstratégiánk jó."