A Dell ismét megemelte második negyedéves várakozásait
[CNET, WSJ] A Dell Computer tegnap megemelte második negyedéves forgalom- és nyereségvárakozásait. A cég az augusztus 2-án véget érő negyedévben 8,3 milliárd dolláros, részvényenként 19 centes eredményre számít, ami közel 9%-kal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában.
A cég legutóbb májusban emelte meg szerény mértékben a második negyedévre vonatkozó pénzügyi várakozását. Akkor 8,2 milliárd dolláros forgalom mellett 18 centes részvényenkénti nyereségre számított. A Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők is ezt az eredményt jósolják. A tavalyi év hasonló időszakában a Dell 7,6 milliárd dolláros forgalom mellett 16 centes részvényenkénti nyereségről számolt be.
Májusban a cég vezetői azzal indokolták az optimista módosítást, hogy részben javult a vállalat belső hatékonysága, részben pedig további piaci részesedést szerzett a cég. Ugyanakkor ők is figyelmeztettek arra, hogy a Dell jó teljesítményéből véletlenül sem szabad arra következtetni, hogy az iparágban jelentős fellendülés indult volna el.
Most kiadott közleményében a cég ismét megerősítette: további piaci részesedést szerez az általánosságban gyenge kereslet ellenére, illetőleg azt állítja, hogy a negyedéves jó eredmények az egyesült államokbeli oktatási, kormányzati és felhasználói szegmensek növekedésének köszönhetőek.
A Dellt látszólag vajmi kevéssé befolyásolja az egész iparágat sújtó visszaesés: a cég eredményei éles ellentétben állnak azzal a borús képpel, mely a HP, majd az Intel, az Apple és az AMD által közzétett figyelmeztetések kapcsán a negyedéves PC-piaci helyzetről kirajzolódni látszott.
A cég augusztus 15-én hozza nyilvánosságra második negyedéves pénzügyi eredményeit.