Csődbe ment a Cryo játékkiadó
Csődbe ment a francia Cryo játékkiadó, illetve annak Cryonetworks nevű leányvállalata. A cég képtelen volt megegyezni hitelezőivel az ismételt feltőkésítésről.
A Cryo részvényeninek kereskedelmét már június 28-án felfüggesztették, akkor a papírok 90 eurocenten álltak. A tervek szerint a kereskedésnek július 2-án újra kellett volna indulnia, azonban a vállalat igazgatótanácsának hivatalos közleményéig ezt elhalasztották.
A Cryo-részvények utolsó árfolyama alapján a cég piaci értéke mintegy 12,6 millió euró, azonban a vállalatnak komoly adósságai vannak, és a tavalyi pénzügyi évet mindössze 67 millió eurós forgalommal és 16,5 millió eurós veszteséggel zárta.
A vállalat nem tudta teljesíteni kitűzött céljait -- a 30 százalékos forgalomnövekedést, az eredmények helyesbítését, illetve a tőkekonszolidációt. Végül ez utóbbi vezetett a csődhöz. Egyelőre nem tudni, hogy mi történik a vállalat vagyonával, licenceivel, illetve mi lesz az általa kiadott, vagy kiadni tervezett játékok sorsa.