Az Ingram szerint az amerikai PC-kereslet változatlan
[Reuters] A legnagyobb amerikai PC-nagykereskedelmi cég, az Ingram Micro Inc. egyik vezetője közölte, hogy az amerikai PC-kereslet az utóbbi hónapokban nem mutatott sem szezonális emelkedéseket, sem váratlan visszaesést.
"A kereslet viszonylag stabil. Se nem negatív, se nem pozitív, se nem bíztató. Jelenleg semlegesnek mondható a kereslet" -- mondta Kevin Prewitt, a cég egyik igazgatója egy telefoninterjúban.
A Santa Ana (Kalifornia) központú cég azt tapasztalta, hogy a szeptember 11-i események után nőtt a kereslet a viszonteladóktól, mivel ez utóbbiak arra számítottak, hogy eljött a vállalati PC-lecserélések ideje.
Prewitt szerint a legutóbbi idők könyvelési botrányai (a WorldCom és a hét végén már a Xerox is) megingatták ugyan a pénzügyi piacokat, de egyelőre nem érintették a PC-keresletet.
Az Ingram egyebek között Hewlett-Packard, IBM, Sony, Toshiba és Apple számítógépeket árul kiskereskedőknek és helyi számítógépes szolgáltató cégeknek. A cég ezenkívül a Dell számára is végez bizonyos logisztikai szolgáltatásokat. A PC-konfigutációk teszik ki az Ingram forgalmának mintegy 25-30%-át, a cég legutóbbi negyedéves forgalma 5,62 milliárd $ volt.
A gyenge vállalati és fogyasztói technológiai kiadások arra késztették az elemzőket, hogy csökkentsék a legnagyobb számítógépgyártó cégek (köztük a HP és az IBM) forgalmi előrejelzéseit.
A UBS Warburg brókercég úgy véli, hogy a legutóbbi gazdasági adatok (egyebek között az amerikai kereskedelmi minisztérium májusi adatai) alátámasztják azt, hogy enyhe ütemben elindult a gazdasági fellendülés, ezzel együtt a PC-iparban továbbra is jelentős túlkapacitás tapasztalható: a készletek csökkentek ugyan az előző év hasonló időszakához képest, de még így is viszonylag magasak az eladásokhoz viszonyítva.
Prewitt szerint ugyanakkor az Ingram -- amely közvetve több PC-t értékesít vállalatoknak, mint fogyasztóknak -- készletei változatlanok és elfogadható szinten állnak. Prewitt azt is elmondta, hogy a cég nem tapasztalt forgalomnövekedést májusban és júniusban -- ez az az időszak, amikor az USA-ban a fogyasztók rendszeresen vesznek számítógépet a végzős diákoknak, ill. az Apák Napja (június harmadik vasárnapja) alkalmából. Prewitt ugyanakkor nem kívánt előrejelzést tenni az iskolakezdési szezonnal kapcsolatban.
Az Ingram és a PC-ipar vezetői ugyanakkor úgy vélik, hogy számítani lehet a szezonális változások visszatérésére, amire jó példa volt a múlt év végi ünnepi szezon erős forgalma.
Prewitt ezzel szemben kiemelte, hogy a gyenge gazdaság még mindig fő tényező a vállalatok vásárlási döntései mögött. "Úgy vélem, hogy a jelenlegi piacon szinte egyáltalán nem lehet számítani a szezonális hatásokra. Számomra úgy tűnik, hogy a szezonalitást el lehet felejteni tényezőként. Úgy gondolom, hogy nem lehet megjósolni azt, hogy mikor indul be a fellendülés."
Az Ingram április 25-én azt jelezte előre, hogy a második pénzügyi negyedévben a forgalom 5,25-5,4 milliárd $ lesz, szemben az első negyedéves 5,62 milliárd $-ral. A First Call által reprezentált elemzők előrejelzései szerint a cég negyedéves forgalma 5,3 milliárd $ lesz.