:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. június 28. 13:31

Az új HP jegyzi a világ 500 legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeinek egyharmadát

[Mmd] A HP és a Compaq májusi összeolvadása nyomán számos más területhez hasonlóan

[Mmd] A HP és a Compaq májusi összeolvadása nyomán számos más területhez hasonlóan az új HP a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeit összesítő 500-as listán is egyértelműen átvette a vezető szerepet.

A Mannheimi és Tennessee-i Egyetem munkatársai által működtetett webhely tanúsága szerint az 500 helyből az új cég nem kevesebb, mint 168-at tudhat magáénak, ezzel 33,6 százalékát birtokolva a megszerezhető pozícióknak. A HP eredményével a HPTC piac olyan tradicionális szereplőit is képes volt maga mögé utasítani, mint az IBM, és az SGI, a szintén amerikai Sun Microsystemsszel összehasonlítva pedig közel ötszörös fölénnyel bír az átadott rendszerek számát tekintve.

A HP elsősége mindazonáltal nem érte váratlanul a HPTC piac történéséit nyomon követő szakértőket, hiszen emlékezetes, hogy az új cég két elődje már évek óta külön-külön is vezető pozíciót birtokolt ezen a területen. A 168 helyhez 146-tal hozzájáruló "klasszikus" HP elsősorban SuperDome és HyperPlex rendszereinek köszönhette előkelő helyezését, míg az egykori Compaq 22 szuperkomputere főleg AlphaServer ES40/ES45 alapokon épült fel.

Megjegyzendő, hogy ez utóbbi modellek hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendenek: a HP adatai szerint ezekből a négyutas, számos világrekordot jegyző kiszolgálókból különböző vállalatoknál jelenleg összesen 120 darab teljesít szolgálatot. Ugyanígy, az akár 64 processzorig skálázható, és egyedülálló partícionálási képességekkel rendelkező HP SuperDome szerverekből is számos darab talált gazdára a magyarországi cégek között.

a címlapról