Az ESS Technology növelte negyedéves eredménykilátásait
[SBN] Az elsősorban multimédiás chipjeiről ismert amerikai ESS Technology ma megemelte idei második és harmadik negyedéves eredménykilátásait. A félvezetőipart sújtó visszaesés ellenére a cég arról számolt be, hogy a termékei iránti kereslet magasabb a várakozásoknál.
A cég elnök-vezérigazgatója, Robert Blair elmondta, hogy a vállalat digitális szórakoztatóelektronikai chipjei iránti kereslet továbbra is erős, és ez előreláthatóan nem változik az év végéig. Ennek fényében az ESS megemelte mind jelenlegi, mind harmadik negyedéves pénzügyi várakozásait.
A jelenlegi negyedévre a cég 84 millió dolláros bevételre számít, a korábbi 76-79 millió dolláros előrejelzéssel szemben. Korábban a cég 24-28 centes részvényenkénti nettó nyereségre számított, várakozásai szerint azonban a profit meghaladhatja a részvényenkénti 0,34 centet is.
A harmadik negyedévre a cég 86-90 millió dolláros forgalomra számít, szemben a korábbi 82-87 milliós várakozásokkal. A részvényenkénti nettó nyereség pedig várhatóan tovább nő a jelenlegi negyedévhez képest, az előrejelzések szerint 35-38 centre.
A cég részvényeinek árfolyama a nap közepéig 39 centtel, 2,3%-kal 17,23 dollárra emelkedett. Ebben az évben az ESS-papírok értéke 21%-ot esett vissza, noha az elmúlt 12 hónapban több mint megkétszereződött.