Az Apple harmadik negyedéves eredményei a várakozások alatt alakulnak
A vártnál gyengébb keresletre hivatkozva az Apple csökkentette a júniusban véget érő harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó kilátásait.
A Cupertino (CA, USA) központú vállalat tegnap közzétett előrejelzése szerint a bevétel 1,4-1,45 milliárd dollár körül alakul majd, amely mintegy 10 százalékkal marad el a korábban prognosztizált 1,6 milliárd dollártól. A cég részvényenként 8-10 cent profitra számít, amely alatta marad a korábbi 11-12 centes várakozásoknak.
A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők 1,6 milliárd dolláros forgalom mellett részvényenként 13 centes nyereséget jósoltak.
Az Apple közleménye szerint a kereslet mind az otthoni felhasználók, mind pedig a vállalati megrendelők -- reklámcégek és kiadók -- körében alacsony. A vállalat szerint az európai és a japán piac különösen gyenge. A hónap elején a világ legnagyobb félvezetőgyártójaként ismert Intel is azt jelentette be, hogy az európai piac gyengesége miatt eredményei a várakozások alatt maradnak.
Az Apple a tőzsdén tegnap 20,15 dolláron zárta a napot, a vállalat papírjainak árfolyama a profitfigyelmeztetés kiadása után 18,47 dollárra esett.