BSA: tavaly tovább nőtt a szoftverkalózkodás mértéke
[Associated Press, Reuters] A Business Software Alliance (közismertebb nevén BSA) hétfőn közölte, hogy 2000 után 2001-ben is emelkedett a globális szoftverkalózkodás, ennek fő oka egyrészt a jogi szabályozás hiányosságai, másrészt a kalózkópiák növekvő elérhetősége az interneten.
Az immár nyolcadik éve megjelenő éves tanulmányban a BSA közzétette, hogy 2001-ben a szoftverkalózkodás miatt mintegy 11 milliárd $-t vesztett a szoftveripar. Talán még érdekesebb adat, hogy amíg 2000-ben a vállalatok által installált új szoftverek 37%-a származott a fekete piacról, addig ez az arány tavaly már 40% volt.
Beth Scott, a BSA európai alelnöke elmondta, hogy az éves felmérések történetében most először fordul elő az, hogy a kalózkodás mértéke egymás után két évben növekedett.
"Ez különösen annak a ténynek a tükrében nyugtalanító, hogy egyre több szoftvergyártó kezdi szoftvereit az interneten keresztül értékesíteni" -- mondta Scott.
A szoftverkalózkodás ellen 1988-ban létrehozott szövetség a 90-es évek közepéig a globális kalózkodás csökkenését regisztrálta. A kalózkodási arány 2000-ben nőtt, a szakértők szerint főként azért, mert az illegális szoftverek egyre szélesebb körben elérhetővé váltak az interneten.
A kalózkodás súlyosan érintette a mozi-, a zene- és a videojátékipart is. Különösen a Kazaahoz vagy a Morpheus MusicCityhez hasonló fájlmegosztási hálózatok járultak hozzá jelentősen ahhoz, hogy széles körben elterjedtek a különféle médiák termékei az interneten.
Scott a Reutersnek elmondta, hogy a BSA oktatási taktikája nem működik: véleménye szerint keményebben kellene fellépni a törvényszegők ellen, melyek többnyire kis- és közepes méretű vállalatok.
Scott azt is közölte, hogy az idén a BSA jelentősen növelni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a politikusok keményítsenek a kalózkodás elleni törvényeken, amelyek a legtöbb országban vagy egyáltalán nem léteznek, vagy csak minimális büntetést szabnak ki az elkövetőkre.
A globális szövetség jelenleg 46 szoftvergyártót képvisel, közéjük tartozik az Adobe Systems, az Apple, a Microsoft és a Symantec.
Scott megjegyezte, hogy tavaly Franciaországban és Németországban is nőtt a szoftverkalózkodás aránya, dacára annak, hogy a BSA fokozott éberséggel lép fel Nyugat-Európában, ahol 2001-ben több mint 1 millió figyelmeztetést küldtek ki vállalatoknak vélhető szerzőijog-sértés okán.
A világranglistán továbbra is vezető helyen állnak a tradicionális kalózkodási régiók: Kelet-Európa áll a lista élén 67%-kal, míg Latin-Amerikában 57%-os a kalózkodási arány a BSA szerint.
Észak-Amerikában (ahol a szerzői jog megszegését szabályozó törvények a legkeményebbek és a kérdéskör a legjobban ismert) 24%-ról 25%-ra nőtt a kalózkodás aránya, azonban még így is ez a legalacsonyabb regionális ráta a világon, közölte a BSA.
Bár a kalózkodási arány nőtt Malajziában, Indiában és a Fülöp-szigeteken, Ázsia egészében mégis némi visszaesés tapasztalható.
Az országranglista "élén" Vietnam áll, ahol a szoftverkalózkodás aránya 94%, de Oroszország, Ukrajna és a további FÁK országok sincsenek sokkal lemaradva, közölte a BSA.