Tizenhatezer dolgozójától válik meg a WorldCom
Az amerikai távolsági telefonbeszélgetések második legnagyobb szolgáltatója, a WorldCom alkalmazottainak mintegy 20 százalékától válna meg annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és ismét nyereségessé váljon. A leépítések mintegy 16 ezer dolgozót érintenek.
A USA Today céghez közeli forrásokból származó információi szerint a legfelső vezetés jelenleg dolgozza ki az elbocsátások pontos tervét, amely még ezen a héten az igazgatótanács elé kerül. A vállalat az idei évben és tavaly összesen 12,700 dolgozójától vált meg.
Az amerikai napilap értesülései szerint a leépítések jelentős része hálózati részlegnél várható, amely összhangban van a WorldCom azon tervével, hogy csökkenti tőkeberuházásait. A vállalat képviselői nem kívánták kommentálni a híreket.
"Mindenféleképpen megváltoztatjuk az üzletmenetünket, de egyelőre túl korai lenne ilyen részletekről beszélni" -- mondta a WorldCom szóvivője, Brad Burns. A befektetők aggódnak, hogy a vállalat túl nagy adóssáot halmoz fel, ugyanis a távolsági telefonbeszélgetéseken és adatszolgáltatáson elérhető nyereség az utóbbi években drasztikusan csökkent.
A WorldCom részvényárfolyama tegnap 6,5 százalékkal 1,45 dollárra csökkent és számos hitelintézet lefelé módosította a cég hitelképességi besorolását.