Az első negyedévben a Toshiba megelőzte a Dellt a notebookok piacán
[CNET] Az első negyedévben világszerte a Toshiba adta el a legtöbb notebookot, ezzel a vállalat a piaci elsőségért folytatott versenyben megelőzte a Dell Computert -- áll az International Data Corp. jelentésében.
A japán cég egykoron uralta a notebook-piacot, azonban a Dell nemrégiben leszorította onnan. Az első negyedévben azonban az erős amerikai japán eladásoknak, valamint a szokásosnál kisebb piaci visszaesésnek köszönhetően a Toshiba visszaszerezte a piacvezető pozíciót.
A Toshiba a negyedik negyedévhez képest 19,3 százalékkal növelte eladásait, ezzel a világpiaci 14,4 százalékát szerezte meg -- adta hírül az IDC. A Dell notebook-eladásai ezzel szemben 4 százalékkal csökkentek, amely elsősorban a nagyvállalati megrendelések kis számának köszönhető. Emellett annak ellenére, hogy a Dell erőteljesen koncentrál a fogyasztókra, a vállalat gépei gyakorlatilag nem voltak jelen a kiskereskedelmi üzletekben, ráadásul Japánban is igen gyengén szerepelt a cég: 2,4 százalékos részesedése csak a 9. helyre volt elég a gyártók versenyében. Összesítésben a Dell 13,2 százalékos világpiaci részesedésével a második helyre szorult.
Az év első három hónapjában összesen 7,2 millió notebook kelt és és az eladott PC-k 23,8 százaléka volt hordozható modell -- írja az IDC.
A japán piac az első negyedévben valósággal szárnyalt. Ellentétben az amerikai piaccal, Japánban az első negyedév hagyományosan a legerősebb. Az amerikai kiskereskedelmi eladások is szokatlanul magasak voltak, ennek eredményeképp az első negyedévben eladott notebookok száma a negyedik negyedévhez képest gyakorlatilag változatlan maradt. Az IDC statisztikái szerint a notebook-eladások az első negyedévben eddig átlagosan 10 százalékkal csökkentek.
Alan Promisel, az IDC elemzője szerint a Toshiba sikere elsősorban az erős japán szereplésnek tudható be, ugyanis a cég itt 13 százalékos részesedéssel a negyedik helyet szerezte meg. A negyedik negyedévhez képest a vállalat 64 százalékkal növelte eladásait. Az amerikai kiskereskedelmi piac is szokatlanul jól alakult, ahol a Toshiba szintén nagyon erős.
Promisel azonban hozzátette, hogy a Toshiba első negyedéves szereplése elsősorban a kiemelkedően jó japán szereplésnek köszönhető, miközben a Dell gyakorlatilag minden régióban stabil eladásokat produkált. Az elemző szerint könnyen megeshet, hogy a következő negyedévben már ismét a Dell lesz a piacvezető gyártó, noha a Toshiba egyre erőteljesebben jelen van a nagyvállalati piacon, amelynek segítségével megtarthatja megszerzett előnyét.
A Merril Lynch által nemrégiben közzétett előrejelzés szerint a nagyvállalatok várhatóan csak jövőre kezdik lecserélni számítógépeiket, azonban ekkor már biztosan több notebookot vesznek, mint azelőtt.
Eközben a Toshiba és a Dell legnagyobb potenciális vetélytársa, a Hewlett-Packard csendesen várakozik. A vállalat a Compaq felvásárlásával "megörökölte" annak 10,4 százalékos részesedését és piaci harmadik helyezését, amelyet a saját eladásaival összeadva könnyen megelőzheti vetélytársait. A cég vezetői szerint egyértelmű, hogy jelenleg a HP a legnagyobb PC-gyártó, azonban az elemzők szerint még pár negyedévnek el kell telnie ahhoz, hogy rendeződjenek a piaci viszonyok és a vállalat tisztázza termékstratégiáját.
A Sony a Toshibához hasonlóan jó negyedévet zárt, 11,7 százalékkal növelte eladásait és 8,9 százalékkal a negyedik helyet szerezte meg. A vállalat a japán piac mellett az Egyesült Államok kiskereskedelmi piacán is jó eredményeket ért el. A Sony mögött az ötödik helyet az IBM szerezte meg, amelynek eladásai ugyan 11,8 százalékkal csökkentek, a piaci részesedése így is 8,4 százalék maradt.
Az Egyesült Államokban eladott notebookok száma hozzávetőleg 10 százalékkal csökkent, miközben a Toshiba 1,8 százalékkal, a Sony pedig 5,1 százalékkal növelte amerikai eladásait. Bár a Dell eladásai 4,4 százalékkal csökkentek, 25,2 százalékos részesedésével a cég továbbra is uralta az amerikai piacot. A második helyet 13,6 százalékos részesedéssel a Toshiba szerezte meg. A Compaq eladásai 20 százalékkal estek vissza, a vállalat 11,7 százalékos piaci részesedést és bronzérmet szerzett. A negyedik helyet a Sony (10,3%) szerezte meg, az ötödik pedig az IBM (9,7%) lett.