:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. június 4. 11:27

A Gartner szerint 2001-ben az Intel volt a kommunikációs felhasználásra szánt chipek legnagyobb szállítója

[Mmd] Az új piacok forgalmának élénkítésére bevezetett innovatív megoldások

[Mmd] Az új piacok forgalmának élénkítésére bevezetett innovatív megoldások 2001-ben az Intelnek juttatták az első helyet a kommunikációs lapkák globális piacán -- jelentette be a Gartner Inc.

A piac összesített árbevétele 38 százalékkal esett vissza a vizsgált időszakban, ám az Intel versenytársainál jobban ellenállt a negatív trendnek. A vállalat kommunikációs lapkák értékesítéséből származó árbevétele 2,73 milliárd dollárra esett vissza az előző évi 3,51 milliárd dollárhoz képest. Kétezerben egyébként az Intel -- a Motorola és a Texas Instruments után -- harmadik helyen végzett a piaci összehasonlításban.

Az Intel már jó ideje eltökélte, hogy a PC-processzorok szegmensén kívül is megpróbálja felfuttatni értékesítési tevékenységét. A Kalifornia állambeli Santa Clarából irányított vállalat a kilencvenes évek elején vette fel kínálatába a hálózati lapkákat, az 1997-ben elindított akvizíciós hullám nyomán pedig széles körű szakértelemre tett szert a kommunikáció területén. Craig Barrett, a vállalat vezérigazgatója, 1998-ban első vagy második pozíció megszerzését tűzte ki célul a piacon.

"Az Intelnek azért sikerült viszonylag jól teljesítenie, mert árbevételének túlnyomó része flash memóriák értékesítéséből származik. Ebben a szegmensben nem volt annyira drámai a visszaesés" -- mutatott rá jelentésében Joseph Byrne, a Gartner Dataquest piaci elemzője.

A Gartner az alábbi termékeket sorolja a kommunikációs lapkák csoportjába: a mobiltelefonok és hasonló eszközök kikapcsolásakor szükséges adatmentést végrehajtó flash memóriákat, a hálózati processzorokat, a testre szabott lapkákat, a jelfeldolgozó processzorokat és a LAN-hálózatok kezelésére alkalmazott áramköröket. A száloptikai egységek más kategóriába tartoznak.

Az Intel a világ legnagyobb flash memória gyártója. Bár a forgalom ebben a szegmensben is csökkent, a kereslet nem zuhant olyan mélyre, mint számos egyéb kommunikációs termék piacán, állapította meg Byrne. Az Intel a LAN-csatlakozások szegmensében is növelte részesedését.

A kommunikációs lapkák piacának 2001. évi összforgalma a Gartner adatai szerint 40,4 milliárd dollárra esett vissza az előző évi 64,7 milliárd dollárról. Bár az Intel árbevétele is mérséklődött 22 százalékkal, legnagyobb versenytársai, a Texas Instruments és a Motorola, még ennél is jelentősebb -- 33 illetve 45 százalékos -- csökkenést tapasztaltak. Ennek alapján a Texas Instruments megőrizte második helyét, míg a Motorola a harmadik helyre csúszott vissza a piacon. A többi szállító eredményei közül említésre méltó az STMicroelectronics NV és a Qualcomm előrejutása a hetedikről a harmadik, illetve a tizenharmadikról a nyolcadik helyre.

A piac húsz legnagyobb vállalata közül egyedül a Qualcommnak sikerült növelnie forgalmát. Megoldásainak növekvő népszerűsége 15 százalékkal emelte a vállalat kommunikációs chipek értékesítéséből szerzett árbevételét.

a címlapról