Az első negyedévben 3,8 százalékkal csökkent az eladott mobiltelefonok száma
Az első negyedév során csökkent a világszerte eladott mobiltelefonok száma. A Gartner Dataquest felmérése szerint az év első három hónapjában összesen 93,8 millió készülék talált gazdára, amely 3,8 százalékkal kevesebb, mint 2001 azonos időszakában.
A piacvezető Nokia által eladott mobiltelefonok száma csökkent, azonban a vállalat ennek ellenére növelni tudta piaci részesedését, dacára a kulcsfontosságú piacok gyengélkedésének.
A Motorola tovább növelte piaci részesedésér, amely a szakértők szerint az erőteljes kínai jelenlétnek köszönhető. Mint ismeretes, Kína nemcsak a világ legnagyobb mobiltelefon-piaca, hanem egyben a legdinamikusabban növekvő térség is. A legnagyobb növekedést azonban mégsem az amerikai cég, hanem a Samsung és a Siemens könyvelhette el: a Samsung eladásai 48,6 százalékkal, a Siemens eladásai pedig 24,1 százalékkal nőttek 2001 első negyedévéhez képest.
"A Samsung eladásai látványos növekedésének oka, hogy a vállalat jó minőségű termékeket dobott piacra, ráadásul minden piacon jelen van" -- mondta Bryan Prohm, a Gartner Dataquest elemzője. "A Siemens eközben a 2001 második felében elért sikereire támaszkodott és a vállalat várhatóan még az idén komoly tényezővá válik az észak-amerikai és a latin-amerikai piacon is."
A mobiltelefonok eladásai számos piacon elmaradtak a várakozásoktól. A Gartner jelentése szerint a nyugat-európai és a latin-amerikai piac csökkent, ezzel szemben a távol-keleti régió (amibe nem tartozik bele Japán) a vártnál nagyobb növekedést produkált: az eladások 8 százalékkal múlták felül a 2001 első negyedéves volument és 12 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi negyedik negyedéves szintnél.
A Gartner jelentése szerint a nyugat-európai piac csökkenése a megfelelő alkalmazások hiányának tudható be. Prohm szerint ugyanis a felhasználók nem éreznek késztetést arra, hogy telefonjukat egy korszerűbb, GPRS adatátvitelt is támogató készülékre cseréljék le, mert nincsenek olyan alkalmazások, amelyek igényelnék ezt. A Gartner szerint a színes kijelzős mobilok megjelenése viszont serkentően hathat a piacra, ugyanis sokan egyszerűen csak azért vásárolják meg ezeket a telefonokat, mert színesek.