Magyar nyelvű e-könyvek a HP-től
E-book-tárat hozott létre a Hewlett-Packard magyarországi webshopjában. Az ingyenesen letölthető e-könyveket HP Jornada palmtopra optimalizálták, de Microsoft Reader segítségével olvashatók asztali PC-ken is.
A digitális könyvkiadásba belépő HP felismerte, hogy a pocket PC-khez értékes tartalmat is adni kell -- tájékoztatott Andrassew Iván, a könyvek sorozatszerkesztője. A sorzat kéthetente bővül majd új könyvekkel, a jelenlegi kínálatban Marno János és Jónás Tamás egy-egy könyve mellett Mikszáth Kálmán műve, valamint két válogatás kötet is helyet kapott.
A hazai elektronikus könyvkiadás kevés számú szereplőt képes felmutatni, ezért is jelentős, hogy új e-kiadó lépett porondra. Nemrég még a Mekka, a Vikk.net, TypoTex és a Digital Future mellett a Webigen is foglalkozott e-book-kiadással, ők azonban felfüggesztették tevékenységüket, s a korábban megjelent művek a volt Elender-portál, az eol.hu megszűntével el is tűntek a webről. Andrassew Iván szerint elképzelhető, hogy a Webigen hamarosan újra elérhetővé teszi könyveit.
A HP e-book tára a www.hp.hu/ebook címen érhető el.