Jól sikerült az első negyedév az ázsiai PC-piacokon
[CNET] Az ázsiai PC-eladások valamelyest növekedtek az előző év hasonló időszakához képest, dacára annak, hogy a globális PC-piac 2,7%-kal csökkent ugyanebben a periódusban.
A negyedév során összesen 5,4 millió asztali PC-t, laptopot és Intel-alapú szervert adtak el az ázsiai/csendes-óceáni régióban (nem számítva Japánt). Az IDC Asia-Pacific piackutató cég szerint ez 3,6%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Bryan Ma, az IDC Asia-Pacific kutatási igazgatója elmondta, hogy "hét országban nőtt a PC-forgalom ebben az időszakban, közöttük olyan érett piacokon, mint Dél-Korea és Ausztrália".
Ma megjegyezte, hogy bár nem látható pontosan előre a fellendülés erőteljes elindulása, mégis számos jel utal arra, hogy a második félévben további erősödésre lehet számítani.
Azonban a PC vállalatokat érzékenyen érintette a Kínai Újév körüli visszaesés februárban, ennek a hatása természetesen különösen Kínában volt erős. Ma elmondta, hogy Kínában sok vállalat hetekre be volt zárva, és ezért a negyedik negyedévhez képest 8,6%-os volt a visszaesés az egyébként erős kínai PC-piacon.
Például Kína legnagyobb PC-gyártója, a Legend csoport 15,5%-os forgalomcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni az első negyedévben az előző negyedévhez képest. Ezzel együtt a cég megőrizte első helyét a régió PC-piacán.
A dél-koreai Samsung megelőzte az IBM-et és második helyen végzett az első negyedévben. Az IDC szerint a Samsung javuló teljesítménye egyebek között annak köszönhető, hogy a dél-koreai PC-piac jelentősen javult a negyedév során. Számos nagyvállalat notebook-okra cserélte le asztali PC-it ebben az időszakban.
Az IDC szerint a régió PC-piacának harmadik helyén a Compaq, a negyedik helyen az IBM, míg az ötödik helyen a Dell végzett.