A Toshiba szabadalomsértési eljárást indított a Samsung ellen
A Toshiba Corp. bejelentette, hogy szabadalomsértési pert indít a Samsung Electronics ellen. A japán elektronikai gyártó szerint a Samsung NAND flash memóriákkal és DRAM technológiával kapcsolatos szabadalmakat sért.
A Toshiba szóvivője elmondta, hogy a két vállalat korábban együttműködési megállapodást kötött a NAND flash memóriákkal kapcsolatban, azonban ez a megállapodás tavaly lejárt. A Toshiba és a Samsung nem tudott megegyezni a szerződés meghosszabbításáról és a Samsung azóta jogsértően használja fel a Toshiba szabadalmaztatott technológiáit.
A japán cég ezek mellett azt állítja, hogy a Samsung DRAM technológiával kapcsolatos szabadalmakat is sért. A Toshiba a keresetét a tokiói kerületi bíróságnak és a New Jersey-i kerületi bíróságnak juttatta el, ezen felül arra kérte az amerikai Nemzetközi Kereskedelm Bizottságot, hogy tiltsa meg a Samsung szabadalomsértő termékeinek amerikai importját.