Holnap fontos bejelentések várhatóak az AMD Hammer jövőjét illetően
Az AMD ma tudatta a sajtó képviselőivel, hogy holnap délután két fontos, a cég következő generációs, jelenleg Hammer kódnéven ismert processzorával kapcsolatos fejleményről tesz bejelentést. Az eseményen -- több vezető társaságában -- jelen lesz Dirk Meyer, az AMD Computation Products Group alelnöke, a K7 processzorcsalád egyik tervezőmérnöke.
A ClawHammer és a SledgeHammer (Fotó: tecChannel)
Amint arról beszámoltunk, a New York-i tőzsde (NYSE) holnapi kereskedési napját az elnök-vezérigazgatói posztjától megváló Jerry Sanders és utódja, Hector Ruiz, valamint Robert J. Rivet pénzügyi vezérigazgató nyitja meg a harang megkondításával. Sanders a másnap New Yorkban megrendezésre kerülő éves részvényesi tanácsülésen adja át a vállalat vezetését Ruiznak, míg ő 2003-ig az igazgatótanács elnöki posztját tölti be.
E tényeken túl a Hammer-lázban égő online számítástechnikai sajtó számos pletykától is hangos. A The Inquirer című brit bulvárlap egy állítólag hiteles, a Microsoft berkeiből származó e-mail kiszivárogtatásával indította útjára azt a futótűzként terjedő híresztelést, mely szerint a Microsoft holnap hivatalosan is bejelenti, hogy Windows XP operációs rendszere támogatni fogja a Hammer x86-64 architektúráját.