Microsoft-per: az AMD vezérigazgatója esetlen tanúnak bizonyult
Jerry Sanders Az AMD vezérigazgatója |
Sanders arról beszélt, hogy az iparág számára rendkívül hasznos az, hogy létezik egy operációsrendszer-standard, amely mind a szoftver-, mind pedig a hardverfejlesztők számára lehetővé teszi, hogy szabadon fejleszthessenek egy általánosan elfogadott platformra. Mint mondta, az államok által javasolt megszorítások 20 évvel vetnék vissza az ipar fejlődését, ami hatalmas többletköltségeket róna a felhasználókra csakúgy, mint a nemzetgazdaságra.
Azonban az államok ügyvédeinek keresztkérdéseire válaszolva Sanders beismerte, hogy nem olvasta sem az igazságügyi minisztérium által javasolt megállapodás-tervezetet, sem az azt elutasító államok szigorúbb ítéletet követelő javaslatait. Mint mondta, Bill Gates egy telefonhívás alkalmával győzte meg arról, hogy tanúskodjon cége mellett. Mikor pedig az államokat képviselő ügyész nekiszegezte a kérdést: "Ezek szerint úgy vállalta a tanúskodást, hogy -- azon túlmenően, amit Mr. Gates mondott önnek -- azt sem tudta mi mellett kell érvelnie?" -- Sanders elismerte, hogy ez a helyzet.
Az elbizonytalanodott tanú elmondta továbbá, hogy Bill Gates a beszélgetés alkalmával azt mondta neki, hogy az államok által javasolt jogorvoslat egyszerűen "őrült ötlet", amely megakadályozná a Microsoftot abban, hogy fejlessze termékeit. Sanders csupán annyit tett még hozzá, hogy amennyiben az államok által javasolt jogorvoslatok nem térnek ki a Windows operációs rendszer feldarabolására, amire ő alapozta az érveit, tanúvallomását nem érdemes figyelembe venni.
Az államokat képviselő ügyész ezután azt próbálta bizonyítani, hogy Sanders csupán azért vállalta a tanúságot, hogy biztosítsa cége következő generációs, jelenleg Hammer néven ismert mikroprocesszorának windowsos támogatását. A vezérigazgató elismerte: megkérte Gatest, hogy karolja fel a Hammer-családot, ám az konkrét ígéretet nem tett neki.
Amint az ismert, a Microsoft-perben született megegyezést elutasító kilenc állam még tavaly módosított jogorvoslati kérelmet nyújtott be a bírósághoz, melynek részletes tartalma egyelőre nem ismert. Annyi azonban kiszivárgott, hogy el kívánják érni, hogy a Microsoft olcsóbb, kevesebb szolgáltatást nyújtó operációs rendszereket is hozzon forgalomba; adjon betekintést konkurensei számára az Internet Explorer böngésző működésébe; valamint tegye kompatibilissé Office irodai programcsomagját más rendszerplatformokkal is.