A Nokia a korábbi előrejelzésnél nagyobb nyereségre számít az első negyedévben
[Bloomberg] A Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója bejelentette, hogy az első negyedéves nyereség a januári előrejelzések felső végén vagy afölött lesz. A jó eredmény főként az új modellek sikereinek köszönhető.
A finn cég januárban közölte, hogy a várható negyedéves nyereség részvényenként 0,15-0,17 euró között lesz. A forgalom ugyanakkor az akkor előrejelzett 10%-nál nagyobb mértékben esik vissza, közölte a Nokia.
A Nokia és az olyan riválisok, mint a Motorola és a Siemens arra számítanak, hogy az idén beindul a gazdasági fellendülés és a gyorsabb Web hozzáférést biztosító mobiltelefonok bemutatása meglöki a keresletet, miután tavaly az ipar történetében először csökkentek az eladások.
A Nokia azt tervezi, hogy több új terméket mutat be júniusig, mint tavaly az év egészében.