A Linux nem kifizetődő: borús negyedévet zárt a Caldera
[CNET] A Caldera International, a tőzsdére bevezetett alig néhány linuxos cég egyike, tegnap hozta nyilvánosságra 2002 első pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A cég 17,9 millió dolláros bevétel mellett 11 millió dolláros veszteséget könyvelt el.
A cég egyben bejelentette, hogy reményeik szerint a részvényesek hamarosan jóváhagyják a már korábban javasolt 4:1 arányú részvényösszevonást. Hasonló lépésekre többnyire azért van szükség, hogy megakadályozzák, hogy az alacsony részvényárfolyam miatt a cég papírjait kizárják a kereskedésből. A Caldera még tavaly szeptemberben figyelmeztetett arra, hogy fennáll a Nasdaqról történő kizárás veszélye.
A Caldera Linux-disztribúcióján túl két Unix-változatot is forgalmaz. Unixos divízióját tavaly a Tarantella felvásárlása után hozta létre. Azonban az akvizíció nem járt akkora haszonnal, mint azt a Caldera vezetősége eredetileg remélte. Igaz, a Unix üzletágnak köszönhetően a cég bevételei jelentősen növekedtek, hiszen a tavalyi év első negyedévében mindössze 1 millió dollár bevételt könyvelhetett el.
Az idei negyedévben átszervezésre 5,3 millió dollárt fordított a cég, amelynek levonásával nettó vesztesége 5,7 millió dollárra, azaz részvényenként 10 centre rúg.
A Caldera papírjai tegnap 0,62 dolláros értéken zárták a kereskedést.