Részvényesek perelik az NVIDIA-t
[CNET, Reuters] Tegnap a cég részvényeseinek képviseletében három ügyvédi iroda indított pert a grafikus chipeket tervező NVIDIA ellen. A vád szerint az NVIDIA megtévesztő könyvelési megoldásokhoz folyamodott annak érdekében, hogy az alkalmazottak hasznára lendítsen a cég részvényeinek árfolyamán.
A részvényesek azután döntöttek a kérdés jogi útra történő terelése mellett, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) januárban nyilvánosságra hozta: könyvvizsgálatot kíván tartani a cégnél. Az NVIDIA akkor került az SEC látókörébe, amikor tavaly bebizonyosodott, hogy a cég egyes alkalmazottai, illetve azok hozzátartozói bennfentes kereskedelem révén tettek szert busás haszonra. A vizsgálat során akkor a cég számos dokumentumot adott át az SEC-nek, mely azok elemzése után döntött úgy, hogy könyvvizsgálatot rendel el a cégnél.
Az NVIDIA február 14-én jelentette be, hogy független könyvvizsgáló bizottságot hozott létre a vitatott kérdések tisztázására. Az SEC a 2000 negyedik, valamint 2001első három pénzügyi negyedévének könyvelésében talált kifogásolnivalót: egyes tartalékok és kiadások könyveléséről kért további információt.
A részvényeseket képviselő ügyvédi irodák most azt állítják, hogy az NVIDIA vezetői elferdítették a cég pénzügyi eredményeit, így növelve a részvények árfolyamát, aminek köszönhetően a belsősök irracionálisan magas értéken adhattak túl 66 millió dollár értékű papíron.
Az NVIDIA tavaly a Wall Street legsikeresebb vállalata volt. A cég bekerült a Standard & Poor's 500 indexbe is kiszorítva az energiaipari óriás Enront. A sors iróniája, hogy éppen az Enron csődje indította el azt a könyvvizsgálati hullámot, mely most elérte az NVIDIA-t is.
A vizsgálat hírének hatására a múlt héten jelentősen, 7,7%-kal esett vissza a cég részvényárfolyama.