Az első IBM szerver memóriatöbbszöröző technológiával
Az IBM megkezdte az első olyan vékony kiszolgálók értékesítését, amelyekben megtalálható az MXT memóriatöbbszöröző technológia. Az első MXT-vel szerelt számítógép az IBM eServer xSeries 330 rackbe építhető vékony szerver, amely két Intel Pentium III processzort tartalmaz.
Az IBM Memory eXpansion Technology névre hallgató találmány gyakorlatilag megduplázza a szerverek memóriakapacitását. Az MXT természetesen személyi számítógépekben is alkalmazható, illetve bármely más számítástechnikai eszközben is, de elsősorban az Intel alapú PC szerverekbe szánják.
Az MXT egy olyan hardveres megoldás, mellyel a gyakran használt adatok és utasítássorozatok a processzorhoz közel, egy 32 MByte méretű cache-ben tárolhatók, így hamar elérhetők, előkereshetők. A kevésbé gyakran használt adatok tömörítve foglalnak helyet a memóriában, így kétszeresére, vagy annál is nagyobb mértékben megnövelhető a memóriakapacitás.
Az MXT egy újfajta gyorsítótárat jelent, mely hatékonyan képes kezelni az adatokat és utasításokat, egyetlen memóriavezérlő chipen. A hardver alapú tömörítésnek köszönhetően az IBM mérnökei a legtöbb alkalmazásnál képesek voltak a memória kapacitását megduplázni. Az eljárás a végfelhasználó számára átlátszó, a kitömörített adatok nanomásodperc nagyságrendű idő alatt elérhetők.
Az MXT használatával egy Windows 2000 szerver a maximálisan kezelhető 168 Gbyte memóriát mindössze 84 Gbyte tényleges beépítésével elérheti. Kevesebb memória beépítésével több ezer -- vagy több gép esetén akár több millió -- dollár is megtakarítható.