John Carmack ezer arca
A Red Herring oldalain jelent meg egy izgalmas írás Lord of the Games címmel, mely az id Software legendás programozógurujának, John Carmacknak a személyiségét, munkamódszereit igyekszik megértetni az olvasóval, s melyben a játékok urán kívül az id több jelenlegi és volt munkatársa is megszólal. Íme egy rövid ízelítő a szövegből:
Karikatúra: GameSpy
Carmack egyfajta remete, legalábbis egészen addig az volt, míg feleségével, Katherine Anna Kanggal nem hozta össze a sors. Ahogy Katherine mondja: "Mindig kértem, hogy próbáljon meg némileg szociálisabb lenni. Leginkább Mr. Spockhoz [ti. a Star Trek sorozat vulkáni szereplője] tudnám hasonlítani."Kissé idegesen, tikkelve beszél, a levegővételek közben gyakran egy-egy "ahm" hagyja el a száját. Egyik munkatársa egészen megdöbbent, amikor egyszer a rendkívül visszafogott Carmack elköszönt tőle hazafelé menet. A felesége szerint azért sem beszél sokat a többi programozóval, mert úgy gondolja, hogy azok éppen olyanok, mint ő, és legszívesebben egyedül lennének.
Carmack napjai kemény időbeosztás mellett telnek, legtöbbször a magának kitűzött feladatok megoldásával foglalatoskodik, melynek többnyire része a kódban található bugok irtása. Régebben heti 80 órát is dolgozott. Most, amikor újabb fejlesztéssel foglalatoskodik, a munkaidőn túl legalább 30 órát tölt hetente azzal, hogy kitalálja, a rakétáknak hogyan is kell repülnie. Évek óta először most adott ki egyes részfeladatokat programozó munkatársainak.[...]
"Büszke vagyok arra, hogy a fiatal programozók szemében példaképnek számítok" -- mondja. "Ugyanakkor nem hiszek a hősök imádatában vagy egyes személyiségek kultuszában. Nem szeretek híres lenni."
A teljes angol nyelvű cikk itt olvasható. Itt pedig Carmack kommentárjai a cikkel kapcsolatban.