Három napos rendezvénnyel ünnepli az Xbox japán megjelenését a Microsoft
A Microsoft megerősítette, hogy egy három napos rendezvénysorozattal készül az Xbox japán premierjáre.
A Microsoft a sikeres kereskedelmi bevezetés érdekében február 9. és 11. között két nagyvárosban is nagyszabású rendezvényt tart, amelynek keretében bemutatják a gépet a potenciális vevőknek.
A pontos program egyelőre nem tisztázott, az mindenesetre biztos, hogy a látogatók szinte az összes megjelenő játékot kipróbálhatják majd. A konzol február 22-én jelenik meg a szigetországban, és 34800 jent, azaz mintegy 263 dollárt kérnek érte. Az Xbox megjelenésének napján 12 játék lesz elérhető Japánban.
Az Xbox ellenfelei, a Sony PlayStation 2 és a Nintendo GameCube 35000 és 25000 jenért vásárolhatók meg. Elemzők szerint az Xbox akkor is sikeres lehet, ha Japánban némileg gyengébben fogy a vártnál, ugyanis az ország "csak" negyedét teszi ki az évente 20 milliárd dolláros konzolpiacnak.
A tokiói és oszakai helyszíneken reggel 11-től este 7-ig várják a látogatókat. A belépés díjtalan.