:

Szerző: Barna József

2002. január 31. 14:04

Az AMD elkészült a Hammer első mintapéldányaival

Tegnap, a Banc of America Securities befektetési bank és brókercég által szervezett technológiai konferencia utolsó napján Ben Anixter, az AMD külügyekért felelős alelnöke elmondta, hogy az AMD mérnökei elkészültek a cég következő generációs mikroprocesszorának, a jelenleg Hammer néven ismert terméknek az első mintapéldányaival.

Az AMD két héttel ezelőtti pénzügyi beszámolója során Hector Ruiz, a cég működésért felelős igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a 0,13 mikronos SOI (Silicon on Insulator) technológia adaptálása a tervezett ütemben halad. Mint mondta, a komplexebb architektúrák tesztelése folyamatban van, és a Hammer első SOI tesztpéldányainak megérkezésére már nem kell sokat várni. Anixter ezek elkészültéről számolt be tegnap.

Ugyan nem bocsátkozott részletekbe a kezdeti eredményekkel kapcsolatban, ám annyit elmondott, hogy az első mintadarabok kiértékelésének eredményei teljesen megfelelnek a várakozásoknak. A cég ezért biztos abban, hogy tartani tudja eredeti útitervét, és a Hammer szállítása még ez év utolsó negyedévében megkezdődhet. Az AMD partnerei már az elkövetkező negyedévben hozzájutnak a processzor 0,13 mikronos SOI technológiával gyártott mintapéldányaihoz.

a címlapról