Tavaly nőtt az AMD processzorpiaci részesedése
[CNET] A Mercury Research piackutató cég által a héten közzétett jelentés szerint az Advanced Micro Devices a tavalyi évben közel 4 százalékponttal növelte processzorpiaci részesedését az Intel kárára, annak ellenére, hogy az év utolsó negyedévében a korábbi negyedévhez képest az Intel javított pozícióján.
A teljes tavalyi évet tekintve a PC-s processzorok piacán az Intel részesedése 82,2%-ról 78,7%-ra csökkent, míg az AMD részesedése a megelőző év 16,7%-áról 20,2%-ra emelkedett. A fennmaradó 1,1%-on a tajvani VIA Technologies és a Transmeta osztozik.
Ugyanakkor 2001 negyedik negyedévében az Intel javított piaci pozícióján, ami nagyrészt az erős ünnepi szezonbeli PC-eladásoknak és az ezzel együtt járó megnövekedett processzorforgalomnak köszönhető. Az Intel részesedése továbbá körülbelül fél százalékkal magasabb abban az esetben, ha a Microsoft Xbox játékkonzoljában felhasznált processzorokat is belevesszük a kalapba.
Így a Mercury szerint a negyedik negyedévben az Intel 80,6%-ra növelte részesedését a harmadik negyedéves 78,6%-ról, míg az AMD 2 százalékpontot vesztett a harmadik negyedéves 20,5%-hoz képest.
Dean McCarron, a Mercury Research egyik elemzője szerint a negyedik negyedéves adatok mindkét cég számára jó eredményeket jelentenek. Mert ugyan az AMD 2%-os részesedést vesztett ebben az időszakban, ám -- minthogy e veszteség elsősorban az alsó árkategóriás processzorok szegmensét érintette -- egyben növelni tudta termékeinek átlagos eladási árát.
Amint McCarron elmondta: "Valójában nem tulajdonítanék nagy jelentőséget a negyedik negyedéves részesedésbeli változásnak, hiszen az AMD tulajdonképpen azt a taktikát választotta, hogy magasabb darabszám helyett a magasabb árat helyezte előtérbe. Üzleti szempontból ennek nagyobb jelentősége van, mintha csupán a darabszámot növelte volna." E stratégiának köszönhetően az AMD átlagos eladási árai a harmadik negyedéves 70 dolláros szintről 90 dollárra emelkedtek.
Ugyanakkor az Intel a vártnál több Pentium 4 és Celeron processzort értékesített az időszakban; mi több, a Pentium 4 processzorok forgalma megduplázódott a korábbi negyedévhez képest és elérte a 15 milliós darabszámot.
McCarron szerint a jelenlegi negyedévben az Intelnek fent kell tartania ezeket a forgalmi adatokat, miközben egyben növelnie kell processzorainak átlagos eladási árát is. Ez utóbbi azonban természetesen a rivális AMD-nek is segíteni fog abban, hogy a második negyedévet követően újra nyereséges lehessen.