Palm OS: túl a húszmillión
A Palm operációs rendszer licencelésével foglalkozó leányvállalata, a Platform Solutions Group bejelentette, hogy a Palm OS-t használó kéziszámítógépekből világszerte immár több mint 20 millió darabot adtak el.
Az NPD Intelect által nyilvánosságra hozott felmérés szerint az amerikai kiskereskedelmi piacon novemberben is a Palm OS-alapú gépek voltak a legkelendőbbek, a Palm, Handspring és Sony kéziszámítógépek adták a piaci volumen 82 százalékát.
Bár a decemberi adatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre, az előzetes becslések szerint az ünnepi szezonban értékesített kéziszámítógépek jelentős része Palm OS operációs rendszert használt, ezért a Palm OS összességében tovább növelte piaci részesedését a kiskereskedelemben eladott kéziszámítógépek között.
A Pocket PC 2002 operációs rendszer októberi megjelenésekor a szakértők azt jelezték előre, hogy a szoftver komolyan veszélyeztetheti a Palm OS piaci pozícióját. Nos, a kiskereskedelmi piacon ennek egyelőre semmi jele, egyrészt azért, mert a gépek vásárlói főként az olcsóbb készülékeket keresik, másrészt a Pocket PC 2002 új szolgáltatásai elősorban a Microsoft által kulcsfontosságúnak tartott vállalati piac követelményeihez igazodnak.
A Palm várhatóan a tavaszi fejlesztői konferencián lebbenti fel a fátylat a Palm OS operációs rendszer 5.0 változatáról, amely az év végén debütál majd a piacon.