A vártnál jobb negyedik negyedévet zárt az Intel
A világ legnagyobb félvezetőgyártója, az Intel tegnap este, tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves és egész éves pénzügyi eredményeit.
A kaliforniai chipgyártó a negyedik negyedévben 7 milliárd dolláros forgalom mellett 504 millió dolláros, azaz részvényenkénti 7 centes nettó nyereséget ért el. Az akvizíciós költségeket nem számítva a cég nyeresége 998 millió dollár, azaz részvényenként 15 cent volt, amely lényegesen meghaladta a Wall Street-i elemzők várakozásait. A szakértők 6,84 milliárd dolláros forgalmat és részvényenkénti 11 centes profitot jeleztek előre.
A 2000. évi negyedik negyedévhez képest mind a forgalom, mind a profit jelentősen csökkent. Az Intel nettó nyeresége 2,2 milliárd dollárról 77 százalékot zuhant, a forgalom pedig 20 százalékkal volt alacsonyabb, mint a 2000. negyedik negyedévében elért 8,7 milliárd dollár.
Éves szinten az Intel 26,5 milliárd dolláros forgalmat realizált, ami 21 százalékkal kevesebb, mint a megelőző évben. A vállalat nettó eredménye 1,3 milliárd dollár volt, ami közel 88 százalékkal alacsonyabb, mint 2000-ben. Az akvizíciós költségek leszámításával az Intel nettó eredménye 3,6 milliárd dollár volt, míg 2000-ben 12,1 milliárd.
A vállalat ugyanakkor számos kitűzött célt el tudott érni. Figyelemre méltó, hogy két számjegyű százalékkal növekedett az eladott processzorok száma és a Pentium 4 tervezett eladási volumenét is sikerült túlteljesíteni.
Az Intel legnagyobb piaca a távol-keleti régió volt, azonban ezen a piacon a Celeron processzorok kelendőbbek voltak a Pentium 4-nél, ami erősen visszahúzta a processzorok átlagos eladási árát, mint ahogy az Xbox is, amelyben Pentium III chip található.
A vállalat azon terveit, hogy a processzorokon túl is terjeszkedjen, meghiúsították a kedvezőtlen gazdasági körülmények. Az Intel kommunikációs és vezeték nélküli részlege mind veszteségesek voltak és a bevételük is kevesebb volt, mint tavalyelőtt.
2002-ben a vállalat a notebook- és szerverprocesszorok eladásainak fellendülését várja. Tavaly év végén főként az idén tavasszal megjelenő mobil Pentium 4 iránti várakozás miatt csökkentek a mobil processzor eladások, a szerverprocesszorok eladásai a rendkívül kedvezőtlen gazdasági éra miatt egész évben gyengén alakultak.
Az Intel idén 4,1 milliárd dollárra növeli a kutatás-fejlesztésre fordítandó összeget, azonban a tőkeberuházási keretet 7,3 milliárd dollárról 5,5 milliárdra csökkenti. Elemzők szerint ez előre várható volt, ugyanis tavaly a szokásosnál is többet kellett költeni a 0,13 mikronos csíkszélességű technológiára és a 300 mm átmérőjű waferekre való átállás miatt.
2002 legnagyobb kérdése, hogy a vállalati ügyfelek elkezdenek-e PC-ket vásárolni. Elemzők szerint az idei év bizonyosan jobb lesz, mint a tavalyi, azonban a vállalai vásárlók igényei leghamarabb csak az év második felében jelentkezik majd.