Az AMD és az Intel negyedéves eredményei a megemelt várakozásoknál is jobban sikerülhetnek
[CNET, Reuters] Az AMD és az Intel a héten jelenti be negyedéves pénzügyi eredményeit, és az elemzők véleménye szerint a felemelt várakozásoknál is jobb teljesítményre lehet számítani mindkét cég esetében.
A két ősi rivális december 6-án emelte meg negyedéves előrejelzéseit, az Intel aznap jegyezte meg, hogy nem tud elegendő Pentium 4-es processzort szállítani ügyfeleinek a vártnál erősebb kereslet miatt.
A negyedik negyedév az ünnepi szezon miatt többnyire az ipar legerősebb negyedéve. Az első negyedévben a forgalom általában visszaesik az előző negyedévhez képest, bár egyes elemzők szerint az Intel forgalma a mostani negyedévben azzal azonos, vagy valamivel magasabb lesz, mint a negyedik negyedévben.
Jonathan Joseph, a Salomon Smith Barney egyik elemzője megjegyezte, hogy "az Intel megrendelései alapján várhatóan azonos vagy némileg magasabb forgalom várható a negyedik negyedévben. A P4 iránti erős kereslet folytatódik, és bár közvetlen karácsony előtt voltak jelek arra, hogy a kínálat pariba került a kereslettel, azt is hallani lehet, hogy néhány nagyobb PC-gyártónál ismét késlekedik a megrendelések kielégítése."
Joseph január 4-én felemelte negyedéves nyereség-előrejelzését részvényenként 10 centről részvényenként 12 centre, a várható forgalmat pedig 6,8 milliárd $-ról 6,98 milliárd $-ra, hivatkozva arra, hogy a vártnál több processzort adott el a cég, és némileg javultak az átlagos eladási árak is. Joseph immár úgy véli, hogy az Intel átlagosan 158$-ért adta el processzorait, míg a korábbi becslés 155$ volt.
Pénteken Dan Niles, a Lehman Brothers egyik elemzője is felemelte negyedéves nyereség-előrejelzését, szintén részvényenként 10-centről részvényenként 12 centre, szerinte a cég negyedéves forgalma 6,9 milliárd $ lesz, szemben a korábban várt 6,8 milliárd $-ral. Niles szintén kiemelte az átlagos eladási árak emelkedésének szerepét.
A Santa Clara (Kalifornia) központú Intel december 6-án közölte, hogy a negyedik negyedéves forgalom várhatóan a korábban előrejelzett 6,2-6,8 milliárd $-os tartomány magasabb részén lesz.
December 6-án a Sunnyvale (Kalifornia) központú AMD azt közölte, hogy a harmadik negyedéves 765,9 millió $-os forgalomhoz képest 10%-kal vagy valamivel magasabb mértékben emelkedik negyedik negyedéves forgalma. Novemberben a cég még úgy vélte, hogy a negyedéves forgalom csak némileg fog nőni.
Általában a negyedik negyedévben a forgalomnövekedés a harmadik negyedévhez képest nagyobb. Az Intel esetében a módosított kilátások az jelentik, hogy a negyedéves forgalomnövekedés 2-5%-os. A korábbi években ez az arány 10% vagy annál nagyobb szokott lenni.
A First Call által reprezentált elemzők szerint az Intel negyedéves nyeresége részvényenként 11 cent, a forgalom 6,84 milliárd $ lesz.
Az AMD, amely október 9-én mutatta be az Athlon XP processzorokat, és december 6-án közölte, hogy a kereslet igen erős, aminek köszönhetően várhatóan sikerül túllépni a korábbi rekordnak számító 7,8 millió eladott processzorszámot a negyedik negyedévben.
Az AMD azt is kiemelte, hogy a harmadik negyedéves 135,4 millió $-os veszteségnél alacsonyabb lesz a negyedik negyedéves veszteség. A First Call által reprezentált elemzők szerint az AMD vesztesége részvényenként 18 cent lesz és várhatóan 840 millió $-os forgalom várható.
Az Intel negyedéves eredményeit ma, az AMD-ét holnap jelentik be.