Az eredeti ütemterv szerint folytatódik a Microsoft per
[CNET, CNN] Amint arról a múlt héten beszámoltunk, a Microsoft még december 21-én nyújtott be kérelmet a korábbi megállapodást elutasító kilenc felperes állam által a cég ellen folytatott trösztellenes pert tárgyaló Colleen Kollar-Kotellyhez, melyben arra kérte a bírónőt, hogy négy hónappal halassza el a március elejére kitűzött meghallgatást. A bíróságnak e tárgyaláson kell ítéletet hoznia arról, hogy milyen szankciókkal is sújtsa a redmondi szoftveróriást a trösztellenes törvények megszegése miatt. A Microsoft egyben azt is kérelmezte a bíróságtól, hogy szűkítse az esetlegesen kiszabható korlátozó intézkedések és büntetések körét. A bírónő ma döntött az ügyben, és elutasította a Microsoft mindkét keresetét.
A Microsoft beadványában azt sérelmezte, hogy a tárgyalás során tanúnak beidézett vállalatoktól a kért határidőre nem tudja megszerezni a szükséges dokumentumokat. A bírónő azonban úgy látta, hogy az eredeti ütemterv továbbra is tartható, ugyanakkor figyelmeztette a tanúként beidézett cégeket -- melyek többnyire a Microsoft riválisai -- arra, hogy amennyiben nem működnek együtt a bírósággal, nem lesz módjukban tanúskodni a márciusi tárgyaláson.
A bírónő továbbá elutasította a Microsoft azon kérelmét is, hogy a bíróság korlátozza a kiszabható büntetések mértékét. Mint mondta, a megegyezéssel szembehelyezkedő államok jogorvoslati javaslatai pontosan megfelelnek a per tárgyának. Noha részleteiben egyelőre nem tudni, hogy milyen korlátozások kiszabását is kérik a felperes államok, annyi kiszivárgott, hogy el kívánják érni, hogy a Microsoft olcsóbb, kevesebb szolgáltatást nyújtó operációs rendszereket is hozzon forgalomba; adjon betekintést konkurensei számára az Internet Explorer böngésző működésébe; valamint tegye kompatibilissé Office irodai programcsomagját más rendszerplatformokkal is.
A döntésnek megfelelően a maratoni tárgyalássorozat az eredeti ütemtervnek megfelelően folytatódik: februárban meghallgatások lesznek az ügy előrehaladtával kapcsolatban, míg március 11-én kezdődik meg a tárgyalás. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megegyezést elutasító kilenc állam által folytatott eljárás párhuzamosan folyik majd a megegyezéssel kapcsolatos -- immár ettől a pertől független -- meghallgatásokkal. Jogi elemzők e ténynek nagy jelentőséget tulajdonítanak. Mert -- mint állítják -- amennyiben halasztásra került volna sor, az Igazságügyi Minisztérium és kilenc állam által előzetesen jóváhagyott megegyezés jóval a másik eljárás lefolytatása előtt került volna elfogadásra, ami komolyan megnehezítette volna a megegyezésellenes államok számára markánsabb jogorvoslat követelését.
A Microsoft ellen folyó trösztellenes eljárások kuszaságában korábbi cikkünk nyújthat támpontot az érdeklődők számára.