A Microsoft a márciusban esedékes tárgyalás elhalasztását kéri az államok ellen folytatott perben
[CNET] A Microsoft még december 21-én nyújtott be kérelmet a korábbi megállapodást elutasító kilenc felperes állam által a cég ellen folytatott trösztellenes pert tárgyaló Colleen Kollar-Kotellyhez, melyben arra kérte a bírónőt, hogy négy hónappal halassza el a március elejére kitűzött meghallgatást. A bíróságnak e tárgyaláson kellene ítéletet hoznia arról, hogy milyen szankciókkal is sújtsa a redmondi szoftveróriást a trösztellenes törvények megszegése miatt. A bírónő hétfőn dönt arról, hogy helyt ad-e a Microsoft halasztási kérelmének.
A Microsoft ügyvédei azzal érvelnek, hogy a kilenc felperes állam által kért 118 dokumentumot egy 3,7 millió dokumentumból álló kötegből kell előteremteniük, ami érthető módon időt vesz igénybe: ezért lenne szükség a négy hónapos haladékra. A felperes államok szerint azonban a Microsoftnak elegendő ideje volt a dokumentumok előkerítésére és a meghallgatásra való felkészülésre, így a bíróságot a kérelem elutasítására kérték.
Jim Desler, a Microsoft egyik szóvivője a következőképpen kommentálta a hírt: "[jövő hét hétfőjén] lehetőségünk lesz előadni érveinket amellett, hogy miért is szükséges a korábbi tárgyalási rendet megváltoztatni a kilenc felperes állam kérelmének teljesíthetősége miatt." Több jogi elemző azonban úgy véli, hogy a halasztási kérelem hátterében stratégiai megfontolások állnak. Elképzelhető ugyanis -- állítják --, hogy a Microsoft tárgyalásokat folytat az államokkal a nézeteltérések rendezésére, illetve lehet, hogy a trösztellenes magánpereket lezáró ítélet meghozatalára vár.
A Microsoft ellen folyó trösztellenes eljárások kuszaságában korábbi cikkünk némi támpontot igyekszik nyújtani az érdeklődők számára.