Nőtt a Kodak piaci részesedése a digitális fényképezőgépek amerikai piacán
[Wall Street Journal] A Salomon Smith Barney legfrissebb jelentése szerint az Eastman Kodak piaci részesedése gyorsan nő az USA digitális kamera piacán, egyes jelek szerint a cég az első helyen álló Sony pozícióját is fenyegeti.
A Salomon Smith Barney negyedéves kiskereskedelmi körképe arra utal, hogy a Kodak EasyShare digitális fényképezőgép és szoftverrendszere igen kelendő az utóbbi időben. A Kodak ezenkívül úgy véli, hogy sikeres lobbykampány eredményeként elérték azt, hogy a Microsoft nem akadályozta meg az EasyShare működését a Windows XP operációs rendszernél -- a Microsoft tagadja, hogy korábban bármiféle nehézséget gördítettek volna a Kodak szoftverének működése elé.
A Salomon 90 kiskereskedelmi áruházlánc decemberi, tehát ünnepi szezonbeli adatait összegezte a tanulmányban. A kiskereskedők 50%-a jelölte meg a Kodakot a legjobban keresett digitális fényképezőgép-márkaként, szeptemberben ez az arány 38% volt. A második helyen az Olympus Optical állt 35%-kal, a harmadikon a Fuji Photo Film 27%-kal. A Sony a negyedik helyre esett vissza 23%-kal, ez jelentős visszaesés a szeptemberi 53%-hoz képest. (Az összes %-os arány összege 100% fölötti, mivel egyszerre több céget is meg lehetett jelölni legjobban keresett márkaként.)
A Sony szóvivője kijelentette, hogy "soha nem láttunk olyan jelentést, amelyben nem az első helyen szerepeltünk volna". A NPDTechworld kiskereskedelmi felmérése szerint az év első kilenc hónapjában a Sony állt az első helyen az eladási volumen egynegyedével és a forgalom egyharmadával.
Jonathan Rosenzweig, a Salomon Smith Barney is meg volt lepve az eredménnyel kapcsolatban, ő ugyanis a múltban szkeptikus volt a Kodak digitális stratégiájával kapcsolatban. Bár a felmérés nem számítja ki az eladások volumenét vagy a forgalom értékét, Rozenzweig azonban eddig általában jól mutatta a trendeket. Rosenzweig szerint a Kodak marketing stratégiája (amelynek középpontjában az egyszerű felhasználás áll) végre kezd kifizetődni. Rosenzweig úgy véli azonban, hogy a cégnek azt is be kell tudnia bizonyítani, hogy a digitális kamera üzletág nyereséges.
A Kodak bízik abban, hogy az EasyShare révén sikerül azt elérni, hogy a digitális fényképezőgép-felhasználók a Kodak fényképlaboratóriumait használják, ill. otthon Kodak papírra fognak nyomtatni. Azonban a digitális fényképek papírreprodukciói nem nőttek eddig olyan gyorsan, ahogyan azt a Kodak (és általában az ipar egésze) szerette volna.