Sun technológiával a bioterrorizmus ellen
[NetAktív] A Sengent, Inc., a tudományos és pénzügyi közösség számítástechnikai és informatikai megoldásaiban egyre fontosabb szerepet játszó vállalata ma bejelentette, hogy a bioterrorizmus elleni küzdelmeinek részeként közös tervezési és marketing megállapodást írt alá a Sun Microsystems Life Science csoportjával.
A Sun és a Sengent mérnökei olyan stratégiákat dolgoznak ki a Sengent Drug Design and Optimization Labor (gyógyszertervezési és optimalizálási labor) számára, amely egy több mint 2 millió meglévő kismolekulás vegyületből álló könyvtárat használ a vegyületek gyors elemzésére, valamint azok azonosítására. A labor létrehozásának célja, hogy felgyorsítsa a biológiai fegyverek, például a lépfene és a jelenleg is gyógyíthatatlan himlő utóhatásainak leküzdésére szolgáló kismolekulás potenciális gyógyszerek azonosítását.
A magántőkéből szponzorált projekt elsősorban az elosztott kapacitású feldolgozási technológiára épül, amelynek keretében mindenki felajánlhatja kihasználatlan számítógépidejét a potenciális gyógyszerek kidolgozásához, ugyanakkor a résztvevők világos, vizuális magyarázatot kapnak a gyógyszerazonosítási folyamatok előrehaladásáról.
A technológiai partner keresése során több vezető céggel, köztük az IBM-mel is folytak tárgyalások. A Sun választása mellett szólt technológiai vezető szerepe mind hardver, mind az elosztott kapacitású technológia (Grid technológia) terén. A Sun nyílt technológiákra építkezik, amelyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy a tudósok globális közösségekben dolgozhassanak együtt. A megnövekedett hatékonyság és termelékenység felgyorsíthatja a Sengent gyógyszerkutatását. A cél a gyógyszerek piacra dobásához szükséges -- akár 800 millió dolláros -- befektetés mértékének csökkentése.
"Kevesebb mint egy hét alatt rengeteg letöltési kérés érkezett nemcsak az Egyesült Államokból, hanem a világ számos más helyéről, így Japánból és Ausztráliából is. Hála a várakozás feletti széleskörű segítségnek, a Drug Design and Optimization Labor számos ígéretes potenciális gyógyszert generált mindössze napok alatt a lépfene és a himlő elleni harchoz, ezáltal is közelebb kerülve a világ első globális, kifejezetten a gyógyíthatatlan betegségek elleni küzdelemnek szentelt számítógépes 'grid'-hálózatátához" -- nyilatkozta Doug Nassaur, a Sengent műveleti igazgatója.