Véget ért a Micron-Hynix tárgyalások első fordulója
[CNET, Reuters] A Micron Technology befejezte a Hynix Semiconductor előzetes átvilágítását, de egyelőre nem nyújtott be konkrét előterjesztést a stratégiai együttműködéssel kapcsolatban, közölte hétfőn a dél-koreai cég átszervezési bizottsága.
A Micron és a Hynix, a világ második és harmadik legnagyobb memóriagyártó cége a múlt héten kezdett szövetségi tárgyalásokat, amelyek akár egyesülésbe is torkollhatnak, átalakítva a túlzott kapacitással rendelkező iparágat.
Shin Kook-hwan, a Hynix átszervezési bizottságának vezetője kijelentette, hogy a "Micron illetékesei befejezték a Hynix gyárainak előzetes átvilágítását és vissza fognak térni Szöulba azután, hogy a cégen belül is áttekintik az eredményeket".
Az átvilágítási folyamat olyan kutatás, amelyet befektetés vagy egyesülés előtt végeznek el, és amelynek célja az, hogy meggyőződjenek arról, hogy a cég valóban annyit ér-e, amennyit a tulajdonos állít.
A Micron csapat kedden hagyja el Szöult, közölte a Hynix szóvivője.
A dél-koreai média szerint a két memóriagyártó óriás egyértelműen a stratégiai együttműködés irányába tart és azt is megvitatták, hogy csökkenteni kell a termelést.
A Hynix nem kommentálta a különféle találgatásokat és közölte, hogy egy hónap múlva döntenek arról, hogy folytatják-e a tárgyalásokat. A Hynix átszervezési bizottsága elmondta, hogy elvi okokból nem tesznek közzé részleteket a tárgyalásokat illetően.