Az EMC részvényárfolyama csökkent a Lehman Brothers figyelmeztetésének hatására
[Reuters, Yahoo Finance] Visszaesett az EMC, a világ legnagyobb tárolási eszközöket gyártó cégének részvényárfolyama, miután egy elemző arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a cégnek számos kihívással kell szembenéznie.
Az EMC részvényárfolyama 0,77$-ral (4,57%-kal) 16,09$-ra csökkent New York-i idő szerint kedden kora délután.
Harry Blount, a Lehman Brothers egyik elemzője úgy jellemezte az EMC-t, mint egy 400 kg-os gorillát, amely fogyókúrára kényszerült, mivel csökkent a forgalomnövekedési ütem, magasak a költségek és így visszaestek a haszonrések.
Blount így fogalmazott: "Az ajánljuk a befektetőknek, hogy maradjanak óvatosak addig, amíg bizonyíték nem merül fel azzal kapcsolatban, hogy ezek a tényezők megváltoznak. [...] Úgy véljük, hogy az EMC az első olyan cégek között lesz, amelyhez a befektetők fordulni fognak, mihelyt a szektor fellendül, de addig is számos kihívással kell szembenéznie a cégnek."
Blount szerint az EMC költségei továbbra is magasak a jelenlegi forgalomhoz képest. Fontos tényező az is, hogy globális csökkenés tapasztalható az IT kiadások terén. Ezenkívül az sem könnyíti a cég helyzetét, hogy kőkemény árverseny indult be az IBM-mel.
A tőzsdei nap zárásakor az EMC részvényárfolyama kedden 0,75$-ral (4,45%-kal) 16,11$-ra esett vissza. Idén a részvényárfolyam kb. 75%-kal esett vissza, szemben a Standard & Poor's 500 Index 12,82%-os csökkenésével. Az elmúlt egy évben a cég részvényárfolyama 10,01-92,00$ között volt.