:

Szerző: Vörös Péter

2001. november 12. 01:01

A Palm részvényárfolyama pénteken közel 17%-kal nőtt Carl Yankowski lemondásának hírére

[Reuters, Yahoo Finance] A Palm részvényárfolyama 0,38$-ral (16,74%-kal) 2,65$-ra nőtt pénteken, mivel a befektetők jó hírnek tartották, hogy lemondott Carl Yankowski, a gondokkal küszködő kéziszámítógép-gyártó cég elnök-vezérigazgatója. A Palm részvényárfolyama az idén 90%-kal esett vissza és az elmúlt egy évben 1,35-65,75$ között volt. Pénteken a Nasdaq egyik legnagyobb forgalmú értékpapírja volt a Palm.

[Reuters, Yahoo Finance] A Palm részvényárfolyama 0,38$-ral (16,74%-kal) 2,65$-ra nőtt pénteken, mivel a befektetők jó hírnek tartották, hogy lemondott Carl Yankowski, a gondokkal küszködő kéziszámítógép-gyártó cég elnök-vezérigazgatója. A Palm részvényárfolyama az idén 90%-kal esett vissza és az elmúlt egy évben 1,35-65,75$ között volt. Pénteken a Nasdaq egyik legnagyobb forgalmú értékpapírja volt a Palm.

Yankowski csütörtök este mondott le posztjáról, miután közel két évig volt a Palm élén. Az utóbbi egy évben a cégnek jelentős versennyel kellett szembenéznie és maguk is elkövettek jó néhány termelési és marketing hibát. Elemzők szerint ugyan Yankowski távozása jó hír lehet a befektetők számára, akik bűnbakot kerestek a cég gyenge teljesítményére -- ezzel együtt a cégnek számos működési kérdést kell megoldania és megfelelő vezetőt kell találni a vállalat élére.

Michael Walker, a Credit Suisse First Boston egyik elemzője szerint várható volt a részvényesek pozitív reakciója Yankowski távozásának hallatán, mivel Yankowski a Wall Streeten igen népszerűtlen vezető volt. Walker szerint azonban a cégnek egy fáradságos és általában hosszú ideig tartó elnök-vezérigazgató-keresésbe kell kezdenie. Az új elnök-vezérigazgató kisujjában kell lennie a technológiai, üzleti és pénzügyi részleteknek. Walker azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mindez egy olyan időszakban történik, amikor várhatóan gyenge lesz az ünnepi szezon, amelyet rögtön egy olyan időszak fog követni, amikor új, integrált vezeték nélküli eszközök egész sorának megjelenése várható.

A Santa Clara (Kalifornia) központú Palm egyelőre uralja a mind a kéziszámítógépek, mind az azokban található szoftverek piacát. A végleges elnök-vezérigazgató kinevezéséig Eric Benhamou, a cég igazgatótanácsának elnöke fogja betölteni az elnök-vezérigazgatói posztot. Yankowski egy olyan időszakban hagyta ott a céget, amikor az véglegesíti a cég két különálló (szoftver ill. hardver) vállalatra történő felosztásáról szóló tervezetet.

A Palm pénteken közölte, hogy új hirdetési kampányba kezd az ünnepi szezonban, ennek középpontjában a csúcskategóriájú m505 modellek és a Secure Digital bővítőlemezek fognak állni.

a címlapról