Az AMD megerősítette negyedik negyedéves forgalmi előrejelzéseit
[Bloomberg, Reuters] Jerry Sanders, a cég elnök-vezérigazgatója csütörtökön elemzőknek elmondta, hogy az AMD negyedik negyedéves forgalomkilátásai változatlanok: az egy évvel korábbi forgalomhoz képest 0-6%-kal fog nőni forgalom.
Sanders azt is elmondta, hogy a flashmemória-chipek piacát jellemző árverseny és a PC-processzoreladások első negyedéves szezonális csökkenése miatt a cég várhatóan csak a második negyedévben lesz újra nyereséges.
Sanders szerint a flashmemória-piac továbbra is gyenge marad (a várakozásoknak megfelelően), ezzel szemben a cég lehetőségei a PC-processzorok forgalmának növelésére jobbak, mint azt korábban várták.
A First Call által reprezentált elemzők szerint a cég nem lesz nyereséges jövő év negyedik negyedévéig.
Az idén jelentősen csökkent a félvezetők iránti kereslet, mivel csökkent a PC-k, a mobiltelefonok és az elektronikai termékek kereslete. Az AMD és a többi gyártó úgy próbál helyt állni a nehéz időkben, hogy bezárja régi gyárait, csökkenti alkalmazottainak számát és költségeit. Az elemzők szerint a félvezetőipar az idén 31%-kal fog visszaesni, ez a valaha látott legerősebb csökkenés.
Sanders azt is elmondta, hogy jövőre a cég 650 millió $-t fog költeni kutatás-fejlesztésre és 800 millió $-t új gyártóberendezésekre, ez körülbelül ugyanannyi, mint az idei évben.
A cég részvényárfolyama csütörtökön 1,12$-ral (8,28%-kal) 12,40$-ra esett vissza. A részvényárfolyam az idén nagyjából változatlan volt, az elmúlt egy évben pedig 7,69-34,65$ között volt.