A Chartered Semiconductor nettó veszteséget ért el a harmadik negyedévben
[Wall Street Journal] A Chartered Semiconductor Manufacturing, Szingapúr legnagyobb félvezetőgyártója szerdán bejelentette, hogy a cég a harmadik negyedévet 118,3 millió $ veszteséggel zárta, szemben az előző év hasonló időszakában elért 71,6 millió $-os nyereséggel. A világ harmadik legnagyobb kizárólag félvezetőgyártással foglalkozó cégének negyedéves forgalma 74%-kal, 79,2 millió $-ra esett vissza. A cég szerint a gyengébb eredmény fő oka az, hogy az ügyfelek csökkentették megrendeléseiket a készletek csökkentése érdekében.
A veszteség a vártnál valamelyest jobb volt (a forgalom az elemzők által várt szintű volt), de így is a legnagyobb veszteséget érte el a cég azóta, hogy két évvel ezelőtt bevezették a tőzsdére -- és egymás után már a harmadik veszteséges negyedév volt. Elemzők szerint a negyedik negyedév és a jövő év kilátásai igen bizonytalanok, főként a szeptember 11-i események óta.
Az elemzők a harmadik negyedévben 132-134 millió $-os veszteségre számítottak. Szerintük a cég jó munkát végzett a költségcsökkentés terén, ennek köszönhető az előrejelzéseknél alacsonyabb veszteség. A félvezetőgyártó cég PC-szektorbeli eladásai stabilak voltak a harmadik negyedév során, míg a vállalat forgalma csökkent a telekommunikációs berendezések szektorában. A Chartered legfőbb ügyfelei közé tartozik az Ericsson és a Motorola.