A Microsoft csökkenő nyereséggel és növekvő forgalommal zárta első pénzügyi negyedévét
John Connors |
A szeptember 30-án zárult negyedévben a cég nettó nyeresége 1,28 milliárd $-ra (részvényenként 23 centre) esett vissza a tavalyi hasonló időszakban elért 2,21 milliárd $-os (részvényenként 40 centes) nyereséghez képest, jelentette ki John Connors, a cég pénzügyi vezérigazgatója. A befektetési veszteséget figyelmen kívül hagyva a negyedéves nyereség (részvényenként 43 cent) nagyobb volt az elemzők előrejelzéseinél (részvényenként 39 cent), így ma várhatóan emelkedni fog a cég részvényárfolyama.
Connors elmondta, hogy a jelenlegi negyedévben és a pénzügyi év egészében a nettó nyereség az elemzők által várt szint alatt van, mivel a Microsoft befektetései (főként a kábeltévé és telekommunikációs területeken) továbbra is a vártnál erősebben esnek vissza.
A Microsoft negyedéves forgalma 6,2%-kal 6,13 milliárd $-ra nőtt, főként az üzleti ill. vállalati szoftvereknek köszönhetően. A cég csökkentette a jelenlegi negyedévre és a mostani pénzügyi évre vonatkozó nyereség-előrejelzéseit, mivel a PC-ipar egy évtized óta nem látott válsággal küzd. Az elemzők szerint azonban még a lejjebb vitt előrejelzések is jobbak a vártnál. Arnold Berman, a Soundview Technology Group egyik elemzője szerint "a negyedéves eredmények fantasztikusak voltak", és úgy tűnik, hogy az előrejelzések sem változtak meg alapvetően.
A jelenlegi negyedévben a nyereség részvényenként 49-50 cent, a forgalom 7,1-7,3 milliárd $ lesz. A First Call által reprezentált elemzők eredetileg részvényenként 51 centes nyereségre számítottak. A cég szerint a 2002 júniusában véget érő pénzügyi évben a nyereség részvényenként 1,61-1,66$, a forgalom 28,4-29,1 milliárd $ között lesz, ez nagyjából megfelel az elemzők előrejelzéseinek.
A Microsoft a jövő héten dobja piacra legújabb operációs rendszerét, a Windows XP-t, az elemzők szerint a korábban vártnál kevesebb vevő fog a mostani negyedévben upgrade-elni erre. A vállalati ügyfelek egyre csökkentik szoftver-költségvetésüket, felkészülve arra, hogy a gazdasági ill. politikai helyzet tovább romolhat.
Connors elmondta, hogy a Windows 2000 operációs rendszerek forgalma több mint 20%-kal nőtt, míg az e-mail, adatbázis és más szerverprogramok eladásai több mint 30%-kal nőttek az első pénzügyi negyedévben. Az asztali alkalmazások (Office és néhány más szoftver, pl. a nemrégiben megvásárolt Great Plains Software könyvelési szoftverei is ide tartoznak) forgalma mindössze 2%-kal nőtt az első pénzügyi negyedévben, mi több az Office forgalma csökkent. A cég szerint az Office vállalati licencbevételei jól alakultak, de a kiskereskedelmi piac elég gyenge volt. Az asztali platformok (lényegében Windows operációs rendszerek) forgalma 7%-kal nőtt.
A jelenlegi negyedévvel kapcsolatban Connors azt is elmondta, hogy a Microsoft eladta az Expedia internetes utazási szolgáltatást a USA Networksnek, ez kb. 650 millió $-os bevételt jelent, szemben a cég által korábban várt 8-900 millió $-ral.
Connors szerint a PC-eladások a jelenlegi negyedévben és a pénzügyi évben a vártnál alacsonyabbak lesznek. A cég korábban úgy vélte, hogy a 2002. júniusban véget érő pénzügyi évben a PC-forgalom növekedése 4-6% körül lesz -- most Connors azt közölte, hogy a PC-forgalom az előző évhez képest nagyjából változatlan vagy valamivel alacsonyabb lesz. A Dataquest piackutató cég adatai szerint a harmadik naptári negyedévben a PC-forgalom világszerte 12%-kal csökkent, míg az USA-ban a csökkenés közel 19%-os volt. A negyedik negyedéves előrejelzések is elég sötétek, még akkor is, ha figyelembe veszik a Windows XP október 25-i megjelenését. Az IDC piackutató cég szerint az USA fogyasztói PC-forgalma 31%-kal fog visszaesni az előző év hasonló időszakához képest.
A Microsoft a forgalom 69%-át szerezte PC-s szoftverek eladásából. Elemzők szerint az alacsonyabb PC-eladások negatívan érinthetik a Windows XP forgalmát is, mivel a jelenleg használatos PC-k legalább felén nem futtatható az új operációs rendszer. A szakértők szerint sok felhasználó nem a mostani negyedévben fog új PC-be fektetni, vagy ha igen, akkor sem önmagában a Windows XP miatt.
A PC-gyártóktól és az OEM gyártóktól származó jövedelem 9%-kal, 1,82 milliárd $-ról 1,98 milliárd $-ra emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.
A jelenlegi negyedévben a cég 800-850 millió $-os forgalmat vár az Xbox játékkonzoltól. Connors elmondta, hogy az ünnepi szezonban a cég 1-1,5 millió konzol eladását várja, míg a 2002-es pénzügyi évben 4,5-6 millió konzolt szeretne eladni a Microsoft. Connors azt is hozzátette, hogy az Xbox indulásakor kb. 15 játék lesz majd kapható a konzolhoz.
Forgalmi eloszlás szempontjából, a Csendes-óceán déli része, valamint Észak- és Latin-Amerika forgalma 2,43 milliárd $ volt, szemben a tavalyi évben elért 2,15 milliárd $-ral (ez 13%-os növekedés, bár a negyedik pénzügyi negyedévben a forgalom 2,66 milliárd $ volt). Az Európa/Közel-Kelet/Afrika régió forgalma enyhén, 1,09 milliárd $-ról 1,11 milliárd $-ra emelkedett, bár a negyedik pénzügyi negyedévhez képest itt is némi csökkenés volt tapasztalható. Ázsiában a forgalom 14,7%-kal, 708 millió $-ról 604 millió $-ra csökkent -- a forgalom itt 9%-kal magasabb lett volna, ha nem jelentkezett volna a devizaárfolyamok hatása. A negyedik pénzügyi negyedévben a forgalom 777 millió $ volt ebben a régióban.
A cég részvényárfolyama csütörtökön, az eredmények bejelentése előtt 0,72$-ral (1,29%-kal) 56,75$-ra emelkedett. A részvényárfolyam az idén 31%-ot erősödött, az elmúlt egy évben pedig 40,25-76,15$ között volt.