A Unisys nyeresége 50%-kal csökkent, a cég jelentős elbocsátásokat tervez
[Bloomberg, CNET, Reuters, Wall Street Journal] A Unisys hétfőn bejelentette, hogy a cég harmadik pénzügyi negyedéves nyeresége 50%-kal csökkent, mivel csökkent a kereslet a vállalat csúcskategóriájú szerverei és rendszerintegrációs munkái iránt. A cég egyúttal azt is közölte, hogy 3 ezer alkalmazottól fognak megválni, mivel a negyedik pénzügyi negyedév kilátásai sem túl jók.
Az egyre inkább szolgáltatás-központú Unisys szerint az elbocsátások a negyedik évben 200 millió $-os egyszeri költséggel járnak majd. Az elbocsátások a cég 37 ezres létszámának 8%-át fogják érinteni. A Blue Bell (Pennsylvania) központú vállalat bejelentette, hogy a szerver ill. hálózati forgalom a harmadik pénzügyi negyedév végén, a szeptember 11-i események után jelentősen csökkent.
A cég a harmadik pénzügyi negyedévben 20,9 millió $-os (részvényenként 7 centes) nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszakban elért 44,2 millió $-os (részvényenként 14 centes) pro forma nyereséggel. Az eredmény valamelyest felette volt a First Call által reprezentált elemzők által várt részvényenkénti 5 centnek.
A Unisys (az egyszeri kiadások nélkül) részvényenként 10-15 centre csökkentette a negyedik pénzügyi negyedéves kilátásokat arra hivatkozva, hogy a technológiai piac a vártnál gyengébb, mivel a vállalatok elhalasztják IT kiadásaikat. Az elemzők a negyedik pénzügyi negyedévben részvényenként 21 centes nyereségre számítottak, miután a cég júliusban még 25-30 centes részvényenkénti nyereséget jelzett előre. A cég arra számít, hogy a hardvereladások 15-20%-kal csökkennek az előző év hasonló időszakához képest, míg a szolgáltatásokból eredő forgalom várhatóan 0-3%-kal csökken.
A cég harmadik pénzügyi negyedéves forgalma (leszámítva az alacsony haszonkulcsú számítógépek eladásait) 1,38 milliárd $-ra csökkent, szemben az előző év hasonló időszakával, amikor 1,46 milliárd $ volt a forgalom (a fenti 2000. harmadik pénzügyi negyedéves nyereség adatokat is ennek megfelelően adtuk meg). Az elmúlt egy évben a Unisys megszüntette az alacsony (esetenként negatív) haszonkulcsú számítógépek eladásait a nagyobb nyereség elérése érdekében. A 2000. harmadik pénzügyi negyedévben ezekkel együtt a teljes forgalom 1,69 milliárd $ volt.
A szolgáltatási üzletág forgalma lényegében változatlan volt az előző év hasonló időszakához képest, míg a hardvereladások 21%-kal csökkentek.
A Unisys az értékesítési, általános és adminisztratív költségeket 18%-kal csökkentette a tavalyi évhez képest.
Az eredményeket a cég hétfőn a tőzsdei zárás után jelentette be, a tőzsdei napot a vállalat részvényárfolyama 0,05$-os (0,53%-os) emelkedéssel 9,40$-on zárta. Az elmúlt egy évben a cég részvényárfolyama 7,70-19,70$ között volt.