A Progeny Linux Systems nem ad ki több disztribúciót
[LinuxPlanet] Tíz hónappal az első csomagolt disztribúciója után a Progeny Linux Systems bejelentette, hogy kiszáll az üzletből, és inkább az eddig is profitot termelő konzultációs tevékenységére fog összpontosítani.
A cég tehát nem fog jelentkezni már a második Debian Woodyra épülő disztribúciójával sem. Ian Murdock, a Progeny elnöke -- és a Debian Projekt alapítója -- elmondta, hogy a döntés hátterében az áll, hogy a Debianban megvannak vagy alakulnak azoknak a plusz szolgáltatásoknak az alapjai, amelyekkel a Progeny bővítette a rendszert.
Ugyanakkor a döntést az erős piaci nyomás is motiválta. Steve Schafer, a Progeny elnök-vezérigazgatója úgy látja, hogy túlságosan kiélezett a kiskereskedelmi harc a disztribúciók között, és hat-nyolc havonta meg kellene jelenni egy új disztribúcióval, ha versenyképes akar maradni egy cég. "Ez a Mandrake és a Red Hat üzlete, már az is rengeteg pénzbe kerül, hogy az ember beszálljon". A vásárlók nagyon érzékenyek lettek az egymást követő disztribúciók közötti apró változásokra, ráadásul a mostani disztribúcióknak szinte minden új dolgot tartalmazniuk kell.
A Progeny felhasználói az év végéig kaphatnak terméktámogatást, közben a cég már egy olyan útmutató összeállítását tervezi, amelynek segítségével a felhasználók jelentősebb erőfeszítések nélkül térhetnek át a Debian fejlesztői változatára, a Woodyra.