:

Szerző: Vörös Péter

2001. október 8. 14:31

Az AMD szerint az Intel okolható a vártnál jelentősen alacsonyabb nyereségért

[CNET, Wall Street Journal] Az AMD pénteken bejelentette, hogy az Intel kőkemény árversenyének köszönhetően a cég harmadik pénzügyi negyedéves nyeresége jelentősen az elemzők által vártnál gyengébben sikerül. Természetesen semmi új nincs abban, hogy a két legnagyobb PC processzorgyártó között jelentős árverseny folyik -- ebben a negyedévben azonban az Intel úgy tűnik több sebet ejtett az AMD-n.

[CNET, Wall Street Journal] Az AMD pénteken bejelentette, hogy az Intel kőkemény árversenyének "köszönhetően" a cég harmadik pénzügyi negyedéves nyeresége jelentősen az elemzők által vártnál gyengébben sikerül. Természetesen semmi új nincs abban, hogy a két legnagyobb PC processzorgyártó között jelentős árverseny folyik -- ebben a negyedévben azonban az Intel úgy tűnik több sebet ejtett az AMD-n.

A szeptember 30-án zárult pénzügyi negyedévben az AMD várhatóan 90-110 millió $ (részvényenként 26-31 cent) közötti pro forma veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni és ebben az összegben még nincsenek is benne szerkezetátalakítási és egyéb egyszeri kiadások, amelyek várhatóan 80-110 millió $-t tesznek majd ki. Az AMD szeptemberben jelentette be, hogy a létszám mintegy 15%-át elbocsátják.

A First Call által reprezentált elemzők részvényenként 12 centes veszteségre számítottak, miután olyan cégek tettek közzé profitfigyelmeztetést, mint a Compaq és a Gateway. Ezenkívül az elemzők is fontosnak tartották megjegyezni az Intellel folytatott árháború hatását az AMD-re.

A negyedéves forgalom a második pénzügyi negyedévhez képest várhatóan 22%-kal, 766 millió $-ra fog csökkenni. Az elemzők 824,7 millió $-os forgalomra számítottak. Az AMD augusztusban közölte, hogy a forgalom 15%-kal fog csökkenni.

A profitfigyelmeztetést közzé tevő sok más technológiai céggel ellentétben az AMD nem a szeptember 11-i eseményeket vagy a gyengülő gazdaságot okolta a gyengébb eredményekért. Ehelyett egyértelműen az Intelt okolta az AMD. "Az Intel agresszív árháborúba kezdett és igen jelentős, készpénzes marketing kampányokba kezdett, amelyek eredményeként a PC processzorok átlagos eladási ára jelentősen csökkent" - jelentette ki W.J. Sanders, az AMD elnök-vezérigazgatója.

Az AMD elmondta, hogy a negyedév során sikerült megtartani ill. növelni a piaci részesedést, de az árháború jelentős károkat okozott a cégnek, a processzorok eladási volumene a második negyedév rekord szintjén marad. Az AMD a második negyedévben 7,7 millió processzort adott el, de több kulcsfontosságú partner elvesztett (pl. Gateway és IBM), mivel a PC gyártók jelentős költségcsökkentésre kényszerültek.

A flash memóriákat illetően az AMD elmondta, hogy a forgalom kb. 100 millió $-ral esett vissza, ez nagyjából megfelel a korábbi előrejelzéseknek.

Az elemzők várhatóan nem lesznek túlságosan meglepve attól, hogy mekkora károkat okozott a cégnek az Intel árháborúja. A múlt hét elején John Geraghty, a Gerard Klauer Mattison egyik elemzője megjegyezte, hogy az AMD várható negyedéves forgalma csak 788 millió $ lesz, míg a processzorok átlagos eladási ára 66$ körüli szintre csökken.

Eric Rothdeutsch, a Robertson Stephens egyik elemzője szerint is jelentős hatással van az árháború az AMD negyedéves eredményeire. Rothdeutsch úgy véli, hogy a jelentős volumen növekedésért nagy árat kellett fizetnie a cégnek: a vártnál nagyobb mértékű árcsökkenés mögött a gyenge PC kereslet és az Intel agresszív árpolitikája áll. Rothdeutsch szerint az AMD új, Athlon XP processzorainak megjelenése várhatóan csökkentheti valamelyest az árnyomást.

a címlapról